A májusi amerikai messze a várakozások fölött alakult, amire válaszul a Fed 50 helyett 75 bázisponttal emelte a kamatokat és a kamatvárakozások is érdemben emelkedtek, a részvénypiacok eséssel reagáltak, a recessziós félelmek erősödtek.

The,Federal,Reserve,(,Fed,),To,Control,Interest,Rates.
Fotó: Shutterstock

A gazdaság és a piacok azonban olyan összetett kapcsolatban vannak egymással, hogy elsőre meglepő módon épp a recessziós kockázatok emelkedése lehet kedvező a részvénypiacoknak. Mivel kezd általánossá válni az a nézet, hogy a monetáris szigorítás fog recessziót okozni, ezért ezen várakozások hatására a nyersanyagárak csökkenésnek indultak. 

Esett az olaj, az amerikai földgáz, a réz, a fa, a kukorica és a búza ára is. Ezek együttesen már önmagukban mérsékelhetik az inflációs nyomást, ráadásul szintén kedvező hír, hogy az amerikai háztartások inflációs várakozása is csökkent valamelyest. Ezek együttesen a kötvényhozamok emelkedésének megállását, a kamatvárakozások normalizálódását jelentheti.

Mivel a részvénypiacok értékeltsége nagyjából a helyére került, míg a kisbefektetői pesszimizmus szélsőségesen magas, ezért csak egy apró jó hír kellett a részvénypiacoknak, hogy esésből emelkedésbe váltsanak. Ez a jó hír a csökkenő nyersanyagárak formájában meg is érkezett, ami táptalaja lehet egy nyár közepi emelkedésnek.

Ugyanakkor a részvénykiválasztásban régiók szempontjából nem árt különbséget tenni. Európában a magas földgázárak, a földgáz-ellátással kapcsolatos kockázatok miatt érdemes óvatosnak lenni, ahogy a magyar piaccal is, amelyet az uniós pénzekről való megegyezés hiánya és a különadók is sújtanak. Kínában viszont a vírushelyzet javul, a pártvezetés éppen expanzív gazdaságpolitikát folytat az őszi tisztújító ülés előtt, ráadásul a több szektort érintő szabályozói szigor is enyhülni látszik. 

Kína mellett az amerikai piacok is érdekesek lehetnek, mivel a földgázárak a csúcsokról érdemben estek, ellátási nehézségek sem merülnek fel, míg a korábban magasnak tartott értékeltségek elfogadhatóbb szintekre kerültek.

Azt azonban fontos megjegyezni, hogy a jó hírek és a piac kedvező emelkedése ellenére, trendszerű emelkedésről még korai beszélni. Ahhoz a mélységéről és pontos időzítéséről még többet kellene tudnunk.