A becsengetést egy zárt körű tőkeemelés előzte meg, ami végképp meggyőzte a menedzsmentet, hogy a parketten van a társaság helye. „Fontos mérföldkő volt ez a visszaigazolás – foglalta össze a VG Podcastnak Márton Miklós, a cég vezérigazgatója. Nem a papír hektikus mozgásával, sokkal inkább a stabil növekedéssel kívánják felhívni magukra a figyelmet – tette hozzá. Miközben a kibocsájtási árfolyam 260 forint volt, az elmúlt hetekben 750 forintért is jegyezték a részvényt, de mostanra 450-500 forint köré ereszkedett a kurzus.

 Márton Miklós szerint az 500 forint lehet a reális ár ebben a pillanatban. Jó jelnek tartja, hogy az általánosan alacsony forgalmú X-Tend piacon volt olyan kereskedési nap, amikor több mint 22 millió forint értékben jegyeztek a részvényből. Úgy véli, a transzparens működéssel, terjeszkedéssel, nemzetközi pozíciójuk erősödésével egyre kapósabbá válhat a papír a befektetők körében. Hozzátette azt is, hogy ugyan infokommunikációs cégek vannak a magyar tőzsdén, de speciálisan kibervédelmi társaság eddig nem volt, ebben úttörőnek tartja magukat. Ugyanakkor a koronavírus járvány globálisan rámutatott az IT biztonság fontosságára, ugyanis a társaságok jó része egyik pillanatról a másikra digitalizálta rendszereit, és töltött föl az internetre igen érzékeny adatokat. A helyzetet tovább bonyolította, hogy a hirtelen jött otthoni munkavégzés kényszere miatt az alkalmazottaknak hozzá is kellett férniük a munkahelyi rendszerekhez. De a vírus elmúltával az orosz-ukrán háború is folyamatosan a gondolkodás középpontjában tartja az internetes biztonság kérdését. Úgy véli tehát, hogy van alapja a szektor, és így a Vivetech Zrt. potenciális növekedésének.

Egyelőre még nem publikáltak a bevezetés óta gyorsjelentést, de az X-Tend piac szabályainak megfelelően (ahol félévente kell gyorsjelentést publikálni, nem a nemzetközi, hanem a magyar számviteli szabályok szerint) ezt egy-két hónapon belül meg fogják tenni. Jelenleg 17 százalék a társaság közkézhányada, 40-50 tulajdonosa van a cégnek. Márton Miklós hangsúlyozta, a jó eredmények fogják meghozni a forgalmat a papírban, és a vételi kedv növekedését is ettől várja az igazgató. Hozzátette, a tőzsdei jelenléttel tőkét szeretnének bevonni a cégbe, amit a nemzetközi jelenlétük erősítésére fordítanának. Az első lépéseket megtettük, a növekedés folytatódhat, és a Vivetech további, javuló eredményére számítok - foglalta össze Márton Miklós. Úgy véli, hogy a nagy tőzsdei lejtmenet ellenére is jó pillanatban léptek parkettra, mert már talán közeledik az általános emelkedés ideje. Emellett – habár a globális IT szektort ütötték a befektetők az elmúlt időszakban-, a kibervédelmi cégek viszonylag jól tartották magukat. Az ismertség növelése is kiemelten fontos a cégvezető számára. Azt mondta ugyanis, hogy az utóbbi időben megtriplázták a társaság árbevételét, szakmai építkezésen mentek keresztül, de most itt az ideje annak, hogy számaikat a nagyközönség elé tárják.

 

eresse a VG Podcastot a kedvenc alkalmazásán!

Spotify: VG Podcast

Anchor: VG Podcast

Google Podcasts: VG Podcast

Radio Public: VG Podcast

Breaker: VG Podcast