Unatkozni biztosan nem fognak a héten a befektetők, számos amerikai és európai nagyvállalat publikálja második negyedéves gyorsjelentését. Igazi nagyágyúk érkeznek, többek közt az Alphabet, a Meta, az Apple, a Microsoft és az Amazon (összesen a héten 170 amerikai cég jelent). Az S&P 500 kibocsátóinak 21 százaléka már túl van a jelentésein, 68 százalékuk a várakozások feletti eredményről számolt be (ez némiképp elmarad az ötéves átlagtól, amely 77 százalék). Igaz, markáns meglepetések nem születtek: a konszenzust 3,6 százalékkal haladták meg a valós profitszámok (az ötéves átlag 8,8 százalék).
A tech óriáscégek mellett kedden jelent a Coca-Cola és a McDonald’s, a General Motors és a General Electric. A szerda a Fordról és a Boeingről szól, csütörtökön pedig egyebek mellett a Pfizerre, az Intelre, a Merckre és a Mastercardra érdemes figyelni.
Szerdán a magyar cégek is csatlakoznak, aznap a Wizz Air jelent, a konkurens Ryanair hétfőn pozitív meglepetést szállított.
Itthon a Magyar Nemzeti Bank keddi kamatdöntése hozhat izgalmakat, elemzők száz bázispontos emelést várnak, ha igazuk lesz, az alapkamat 10,75 százalékra nőhet.

Makrofronton a tengerentúlon is lesznek izgalmak, fontos adatok érkeznek az ingatlanpiacról és a munkaerőpiacról, de a vezető esemény a szerda esti kamatdöntő Fed-ülés, ahol a jegybank várhatóan további 75 bázispontos kamatemelést hajt végre, majd rá egy nappal az amerikai GDP-adat érkezik, a Bloomberg-konszenzus szerint fél százalékkal nőhetett a gazdaság. Rossz hír azonban, hogy már
47,5 százalék esélyt látnak a Bloomberg által megkérdezett közgazdászok arra, hogy 12 hónapon belül recesszióba fordul az amerikai gazdaság, egy hónapja még csak 30 százalékuk vélekedett így.
Európából is jönnek adatok, kiderül például, hogyan teljesített a német gazdaság a második negyedévben.