„Nem fogadhatunk el olyan szerződést, amely nem tisztességes és méltányos, mivel ez a vállalat továbbra is dollármilliárdokat keres minden évben a keményen dolgozó tagjaink hátán” – közölte a tárgyalások kudarcba fulladása után a honlapján a Gépészek és Repülőgépipari Dolgozók Nemzetközi Szövetségének (IAM) helyi szervezete. A szakszervezet szerint a vállalat korábban elvette tagjaitól a nyugdíjat, és nem kompenzálja megfelelően a járulékalapú, személyes nyugdíjszámlaprogramot (az úgynevezett 401(k) rendszert), és „változatlan bérfejlesztést és elvételeket”, valamint „elégtelen” általános béremelést ajánlott.
A sztrájk augusztus 1-jén kezdődik, és a Missouri állambeli St. Louisban és St. Charlesban, valamint az Illinois állambeli Mascoutah-ban dolgozó munkásokat érinti, akik katonai repülőgépeket, 

többek között az F-15-ös, F-18-as, T-7A kiképzőgépet és az MQ-25 pilóta nélküli légi utántöltő repülőgépet gyártják. 

Boeing F-15E Strike Eagle during a defensive maneuver, discharging thermal flare ,3d illustration
Fotó: Shutterstock

Ez a munkabeszüntetés azonban a Bloomberg szerint csak a problémák kezdete lehet a Boeing számára, a következő fordulóban ugyanis az IAM seattle-i egységével kell dűlőre jutniuk. A kereskedelmi repülőgépeket gyártó üzemben 30 ezer IAM-tag dolgozik.
A Boeing csalódottan vette tudomásul a sztrájkdöntést, amellyel a cég vezetése szerint erős, rendkívül versenyképes ajánlatot utasítottak el. A Reuters tudósítása szerint a cég háromezer dolláros bónuszt ajánlott fel arra az esetre, ha a tagok vasárnapig elfogadják az új, hároméves kollektív szerződést. Az ajánlat szerint a Boeing a fizetésük 10 százalékáig egészítette volna ki a dolgozók nyugdíjszámla-befizetéseit a 2023-as és a 2024-es évre vonatkozó 2 százalékos automatikus hozzájárulással együtt.
A jelenlegi szerződés ma lejárt. 

„Aktiváljuk a vészhelyzeti tervünket, hogy sztrájk esetén támogassuk a működés folyamatosságát” – közölte a cég szóvivője a hírügynökség megkeresésére.
A Boeing májusban közölte: a székhelyét Chicagóból a virginiai Arlingtonba helyezi át, hogy közelebb legyen a Pentagon és az amerikai kormányzat más részeinek döntéshozóihoz – emlékeztetett a Reuters. A cég részvényei az idén 21 százalékot estek a pénteki zárásig, a vállalat 2020-ban és 2021-ben kiigazított veszteségekről számolt be.