BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Korai volt temetni a Netflixet

A Netflix előfizetői tábora csak 970 ezerrel szűkült a második negyedévben, a streamszolgáltató pozitív jövőképére egyedül a dollár erősödése vet árnyat.

Csak átmeneti volt a Netflix előfizetőinek lemorzsolódása, a világ legnagyobb streamingszolgáltatója a folyó negyedévben már egymilliós bővüléssel kalkulál, ezzel a bejelentésével megnyugtatta a befektetőket, a cég részvényárfolyama 7 százalékos emelkedéssel reagált a kedvező előrejelzésre a keddi New York-i tőzsdezárást követő kereskedésben. 

Watching,Series,With,A,Cup,Of,Tea.,Just,One,More, Watching series with a cup of tea. Just one more episode 2, Netflix
Fotó: Shutterstock

Igaz, van honnan feljönnie a Netflixnek, hiszen az év eddigi szakában már 67 százalékot veszített piaci értékéből. A társaság áprilisban azzal sokkolta a piacot, hogy az áprilistól júniusig tartó negyedévben kétmillió ügyfelet fog veszíteni, ám szerencséjére csak 970 ezer előfizetője pártolt el tőle, s 221 millióan hűségesek maradtak hozzá. 

A Refinitiv elemzői konszenzusa 1,84 millió előfizető elvesztésével számolt. A Wall Streeten áprilisban már megkongatták a vészharangot, és temetni kezdték a Netflixet, amelynek hosszú távú kilátásaira sötét fellegként rátelepedett a feltörekvő konkurencia árnya, s félő volt, hogy a Disney+, a HBO Max, valamint a Warner Bros. Discovery térhódításukkal elszívják a levegőt a streamműfaj klasszikusa elől.

A Netflix a kezdetek óta a hirdetésmentes mozizás élményét nyújtotta, azonban a csökkenő előfizetői szám, a folyamatosan növekedő gyártási és marketingköltségek miatt a bevételszerzésnek ezt a technikáját is kénytelen volt bevetni – sokak bánatára. A hirdetésmentes mozi feláras marad, ugyanakkor nagy reményeket fűznek a kevésbé drága, reklámokkal telitűzdelt belépő szintű csomagjuk jövőre tervezett elindításához.

The Netflix building on Sunset Boulevard is pictured where a rally in support of the Netflix transgender walkout was due to begin but eventually moved to a different location on October 20, 2021 in Los Angeles, California . - Netflix bosses braced for an employee walkout and rally in Los Angeles on October 20, 2021 as anger swelled over a new Dave Chappelle comedy special that activists say is harmful to the transgender community. (Photo by Frederic J. BROWN / AFP)
Fotó: Frederic J. BROWN / AFP

A Netflix a múlt héten jelentette be, hogy a Microsoftot nyerte meg partneréül a hirdetéses csomag technológiai kidolgozásához és értékesítéséhez. A cég a járványszerűen terjedő és az üzletmenetét rontó jelszómegosztás ellen is fellép, becslésük szerint százmilliónál is több háztartás kukkol, azaz nem fizet a tartalmakért. Őket minél nagyobb számban próbálják beterelni a fizetős közönségük közé.

A Netflix a dollár pokoli erősödése miatt a külföldről származó bevételeinek megnyirbálása ellen tehetetlen, ahogy a recessziós félelmek ellen sem tud védekezni. A dollárban mért bevétel a második negyedévben 8,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, elérve a 7,97 milliárd dollárt. Árfolyamhatásoktól szűrten viszont 13 százalékos lett volna a növekmény.Az elemzők 8,04 milliárdos bevételt vártak a Netflixtől. A növekedés oroszlánrészét a 13 százalékos pluszt produkáló Európa és a 19 százalékot erősödő Latin-Amerika hozta össze. 

A folyó negyedévre szerényebb, 7,84 milliárd dolláros bevétellel kalkulálnak. Az 1,58 milliárd dolláros üzemi eredmény 15 százalékkal alacsonyabb a bázisénál, az adózotteredmény-soron viszont növekedést láthatunk, 1,35 milliárd dollárról 1,44 milliárd dollárra hízott a nettó profit, ami a harmadik negyedévben 961 millió dollárra szűkülhet, de mind a bevételnél, mind a profitnál  a dollár erősödése a legfontosabb kockázati tényező, ami lehúzza a számokat. A gyakorlatilag a világ minden devizájához képest tovább erősödő, s az euróval szemben már a paritásig jutó dollár rendkívül erősen sújtja a bevételeinek 60 százalékát külföldről szerző Netflixet. 

Netflix
Fotó: Shutterstock

Az április és június közötti időszakban az egy részvényre jutó eredmény (EPS) 3,20 dollár volt, szemben a tavaly ilyenkor kimutatott 2,97 dollárral, és az elemzők által várt 2,95 dollárral. Ez is erodálódik a harmadik negyedévben, a cég a 2,14 dolláros EPS elérését valószínűsíti. Az üzemi marzsot 19-20 százalékra várják az üzleti év egészében.

Ami a műsorokat illeti, a tavaly taroló Squid Game helyét a Stranger Things negyedik szériája vette át, amelynél a megjelenését követő 28 nappal bezáróan 1,3 milliárd órányi letöltést regisztráltak, ezzel a legnépszerűbb angol sorozattá lépett elő. S nemcsak nézik az emberek, de beszélnek is róla: nem kicsit, hanem sokat. 

A Twitter adatai szerint a Stranger Things a bejegyzések száma alapján megelőzi mind a Disney+ sikersorozatát, az Obi-Wan Kenobit, mind a filmszínházakban taroló Tom Cruise-filmet, a Top Gun Mavericket. S ha már a filmeknél tartunk, a negyedév terméséből az Adam Sandler nevével fémjelzett kosarasdráma, a Hustle (starring) vitte a prímet a Netflixnél, ez az első négy hétben 186 millió órányi megtekintést jelent, míg az őt követő vígjáték, a Senior Year Rebel Wilson főszereplésével 161 millió órányi nézettséget hozott.


 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.