Óriási biztonsági rések és adatvédelmi aggályok jellemzik a Twitter működését a cég egykori biztonsági főnöke, Peitar Zatko által megszellőztetett revelációk szerint, így az amerikai törvényhozás is vizsgálódik az ügyben. A közösségi média tagadja, hogy igazak lennének a volt biztonsági vezető állításai, azok nélkülözik a szükséges kontextust és pontatlanságokkal, valamint következetlenségekkel teli hamis narratívát mutatnak be.

Peiter Zatko - Washington, DC
Fotó: The Washington Post / Gettyimages

Azonban Zatko színrelépése mégis fordulópontot jelenthet a Twitter és perében, 

melyet a vállalat azért indított, hogy végrehajtassa a milliárdos által aláírt szerződést, melynek keretében Musk vállalta, hogy 44 milliárd dollárt fizet a vállalkozásért. Azonban miután a tőzsdék és különösen a technológiai részvények értéke esésnek indult, Musk meggondolta magát, és mondvacsinált indokokra hivatkozva igyekszik visszatáncolni a tranzakciótól, ezért indított pert ellene a Twitter.

A delaware-i vállalati bíróságon mindeddig a szakértők szerint a Twitternek voltak jobbak az esélyei, hiszen Musk már az ajánlattétel előtt panaszkodott a robotok magas számára, tehát nehezen érvelhet amellett, hogy a probléma ismerete nélkül kötötte meg a szerződést a vállalattal. A felvásárlásról szóló megállapodás szövegében ráadásul nem is szerepel a kérdés, a robotokról szóló információk ugyanis csak a vállalat által az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) felé benyújtott jelentésekben találhatóak meg, melyben a Twitter a hiba lehetőségét is elismeri.

A Zatko által nyilvánosságra hozott információk ráadásul a Musk által kritizált állítást – mely szerint a Twitter monetizálható napi felhasználóinak legfeljebb 5 százaléka robot – nem cáfolja, hiszen elmondása szerint 

 

a vállalat nem minden felhasználót számít a monetizálható napi felhasználók körébe, ezért hiába sok a robot, azok nem szerepelnek abban a halmazban, amiről a Twitter állítása szól.

 

A volt biztonsági vezető szerint egyébként pont emiatt a céget nem is érdekli különösebben, hogy mennyi robot tevékenykedik a felületen.

Mindenesetre a szivárogtatót mind a két fél beidézte az október 17-én kezdődő tárgyalásra, ahol a peresek további több mint 100 ember, bankok, befektetési alapok és mások megjelenését várják – írja a Bloomberg. A Tesla-vezér, még a botok kapcsán beidézte a Twittert alapító, annak vezérigazgatójaként sokáig szolgáló Jack Dorsey-t is, hogy öntsön tiszta vizet a pohárba, nem realizálva, hogy azért, mert ellene nem léptek fel a hatóságok, a SEC-nek hazudni még bűncselekmény, így Dorsey – akit egyébként barátjának tart – akár börtönbe is kerülhet, ha igazolja állításait.

Zatko információi azonban már sokkal inkább használhatóak lehetnek az ügy során, hiszen ezekről nem nyilatkozott Musk a felvásárlási ajánlat megtétele előtt, így joggal hivatkozhat arra, hogy becsapták. A kérdés így az, hogy a delaware-i vállalati bíróság szerint az egykori biztonsági főnök által megszivárogtatott vádak kimerítik-e a szerződés megsemmisítését lehetővé tevő, úgynevezett „anyagi káros hatás” fogalmát.

A Musk ügyvédei által kedden a bíróságnak átnyújtott beadvány azt kéri, hogy 

a Zatko által megfogalmazott állítások miatt engedjék szabadulni a milliárdost a szerződéstől, melyet időközben már megbánt. 

Ez nem is csoda, hiszen a keddi tőzsdenyitás előtt a Twitter részvényeiért mintegy 39,5 dollárt adtak, míg Musk részvényenként 54,2 dollárt ígért értük. Az is kérdés, hogy a bíróság hogyan fogadja a szerződéstől való elállás okát folyamatosan változtató üzletember kifogásait.