BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Háromszorosára dagadt az amerikai e-autó-gyártó Rivian vesztesége

Megerősítette prognózisát a e-autó-gyártója, hogy év végéig 25 ezer jármű gurul le a szalagról, ám a működési veszteség várhatóan 5,45 milliárd dollárra nő. Alááshatja a középtávú értékesítési terveket, hogy az Egyesült Államokban szűkítik az adójóváírásra jogosultak körét.

Háromszorosára dagadt a Rivian Automotive vesztesége a második negyedévben, s elérte az 1,7 milliárd dollárt. A kaliforniai székhelyű SUV- és teherautó-gyártó negyedéves árbevétele 364 millió dollár volt. A gyártás tavaly év végén startolt. Bár a részvényenkénti 1,62 dolláros korrigált veszteség nagyjából megfelelt az elemzői várakozásoknak, mégis közel 3 százalékot esett a részvény a csütörtöki zárás utáni kereskedésben a gyorsjelentés hírére. Míg csütörtökön a rendes kereskedési időben bő 4 százalékot emelkedett.

Az autógyártó megerősítette idei prognózisát: 

az év végéig 25 ezer járművet gyártanak, ám a működési veszteség várhatóan 5,45 milliárd dollárra nő, szemben a korábbi, teljes évre vonatkozó 4,75 milliárd dolláros előrejelzéssel.


 

Electric Truck Maker Rivian Debuts On The Nasdaq Exchange
Fotó: Michael M. Santiago

Soha nem látott mértékű inflációt tapasztaltunk, különösen nyersanyag-alapanyagainkban és a lítium árában, de a logisztikai költségek is dinamikusan emelkednek, amit vasúti szállítással ellensúlyozunk, ám így lassabban jutnak el a járművek a megrendelőkhöz – mondta Claire McDonough, a Rivian pénzügyi vezetője.

A lítium árjegyzése 750 százalékot emelkedett másfél év alatt, és iparági elemzők szerint egyszerűen nincs annyi lítium, amennyire a felfutó e-autó-gyártásnak szüksége lenne.

A Rivian arra számít, hogy a veszteségek idővel csökkenni fognak, mivel az illinoisi  Normalban lévő üzeme egyre közelít az évi 150 ezres gyártási kapacitáshoz.  Ennek érdekében éjszakai műszakot is beállítanak. A termelés felfutását az alkatrészellátás gondjai fékezik. RJ Scaringe vezérigazgató az elemzői telefonkonferencián úgy fogalmazott: az alkatrészellátás miatt még egy teljes műszakot sem tudtunk lefuttatni, de a folyó negyedévben javul a termelési ütem, s jelenleg is folyamatos a munkások felvétele.

A vállalat a második negyedévben 4401 járművet gyártott, ezért az utolsó két negyedévben több mint kétszer ennyit kell gyártani ahhoz, hogy elérjék az idei 25 ezres célt.

Június végén a Rivian mintegy 15,46 milliárd dollár készpénzzel és pénzeszköz-egyenértékessel rendelkezett, ami mintegy 1,5 milliárd dollárral kevesebb, mint az első negyedév végén.

Rossz hír az e-autó-gyártóknak, hogy az Egyesült Államokban egy törvénytervezet korlátozná az elektromos járművek vásárlói számára elérhető 7500 dolláros adójóváírásra jogosultak körét.

 Árplafont vezetnek be, így a legalább 80 ezer dolláros járművek már kiesnek a jogosultsági körből. És a Rivian járműveinek nagy része ennél drágább. Ezért a Rivian nemrégiben e-mailt küldött az ügyfeleknek, s elővásárlási szerződést ajánlott fel nekik, hogy még a adóváltozások előtt igényelhessék a jóváírást.

A múlt hónapban a Rivian leszállította az első akkumulátoros szállító furgonját a Amazonnak, mellyel 2030-ig 100 000 kisteherautóra szerződött.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.