A Twitter részvényesei kedden várhatóan megszavazzák a cég 44 milliárd dolláros felvásárlását, amelyből milliárdos megpróbál kilépni – tudta meg az ügyet ismerőktől a Wall Street Journal.  

Az amerikai tőzsdei lap úgy értesült, a korai szavazások azt mutatják, a befektetők nagy többséggel jóváhagyják az üzletet. A gyűlésen még jöhet fordulat, ám minden kiderül, kedden, közép-európai idő szerint 19 óra után.

Twitter, Musk
Fotó: Shutterstock

A legnagyobb részvényes, közel 10 százalékkal, a Tesla-alapító Elon Musk hétfő délutánig nem szavazott. Nem is valószínű, hogy igennel voksolna, hiszen azt állítja, hogy a közösségi oldal megszegte az egyesülési megállapodást. Támogatása az ügy szempontjából nem döntő jelentőségű, ugyanis más nagy Twitter-részvényesek, köztük az indexalap-kezelők, 

akik együttesen a papírok nagyjából 20 százalékát képviselik, támogatják az üzletet.

A The Wall Street Journal emlékeztetett, hogy Elon Musk áprilisban részvényenként 54,20 dollárt ígért, majd májusban azt tweetelte, hogy az üzlet függőben van, később pedig egyre határozottabban próbált kihátrálni az ügyletből. A Twitter-papír hétfőn 41,41 dolláron zárt. Elemzők arra számítanak, hogy 

a Twitter részvényei nagyot esnek, ha Elon Musk megtalálja a módját, hogy nagyobb fájdalomdíj kifizetése nélkül távozzon.

Tovább bonyolítja az ügyet, hogy a Twitter korábbi biztonsági vezetője, Peiter Zatko júliusban visszaélést bejelentő panaszt nyújtott be a vállalat ellen, azt állítva, hogy az nem védte meg az érzékeny felhasználói adatokat, és hazudott a biztonsági problémáiról. A közösségi oldal erre közölte, hogy a panasza tele van következetlenségekkel és pontatlanságokkal, emellett fontos kontextus hiányzik belőle.

Peiter Zlatkót kedden meghallgatja egy szenátusi bizottság, míg október 17-től egy delaware-i bíróságon csap össze a Twitter és Musk.