A svájci frank most is kakukktojás. Miközben a legtöbb jegybank kétségbeesetten erősíti országa devizáját, ehhez képest a Svájci Nemzeti Bank sorozatos intervenciókkal gyengíti a frankot. Mindhiába, mert 

a svájci frank az euróval szemben több mint 7 százalékot erősödött június eleje és augusztus közepe között.

 Az euróövezeti és a recessziós félelmek mértéktelenül felértékelik a klasszikus menedéknek számító svájci frankot. 

Svájci frank /euró ráta alakulása az árfolyamgát 2015 márciusi átszakadása óta 

Az elmúlt héten azonban kisebb korreckió zajlott, a svájci frank 2 százalékot gyengült az euróval szemben az augusztusi 1,0429-es rekordról, miután az EKB héja hangvételű megnyilatkozásai nyomán, immár 75 bázispontos kamatemelést áraz a piac az euróövezetben. Ami tovább növelné a két deviza közötti kamatkülönbséget, mert az SNB irányadó rátája legalább a következő, szeptember 21-i kamatdöntő ülésig negatív marad.

A mostani helyzet annál is érdekesebb, mert a svájci fizetőeszköz az 1,20 frank/eurónál felállított árfolyamgát 2015 márciusi átszakadása óta nem volt ennyire erős, mint ezen a nyáron. 

A kereskedők azon gondolkodnak, hogy valóban van-e értelme a svájci frankkal szembeni kitettséget vállalni?

 - mondta a Bllombergnek Daniel Tenengauzer,  a Bank of New York Mellon stratégája. Hozzátéve: az ukrajnai háború, az európai a magas infláció és a lassuló növekedés, mind-mind a medvehangulatot erősíti az euróövezetben. Alan Ruskin, a Deutsche Bank AG vezető nemzetközi stratégája is úgy véli: amíg a geopolitika az euróra nehezedik, addig a svájci frank lesz a kedvezményezett. 

svájci frank
Fotó: Shutterstock


A frank vásárlása a közös európai valutával szemben azért lett népszerű, mert az SNB a gazdasági növekedésről az inflációra helyezte át a hangsúlyt. Thomas Jordan, 

az SNB elnöke tavaly decemberben azt mondta: a devizapiaci beavatkozások korlátozása és a frank erősödésének engedélyezése segített az árnyomás megfékezésében.

 Majd idén Júniusban az SNB egy fokozattal még feljebb kapcsolt, s meglepetésre 50 bázisponttal emelte irányadó kamatlábát, ami 2007 óta az első kamatemelés volt. Emellett a központi bank kötelezettséget vállalt arra is, hogy megvásárolja a frankot, ha az túlságosan meggyengül. A lépés hatására a valuta az elmúlt hét év legmagasabb szintjére emelkedett.

Elemzők arra figyelmeztetnek, hogy 

az SNB hirtelen fordulata drága menedékké teszi a frankot.

Más tényezők azonban továbbra is támogatják a frankot. Az európai gazdasági zavarok súlyosbodtak. Az eurózóna inflációja 9 százalék fölé kúszott, miközben a svájci árindex csupán 3,5 százalék. Ami segíti a frankot, hogy menedéket nyújtson az inflációs környezetben. Arról nem beszélve, hogy 

Svájc kevésbé függ az oroszországi gázszállításoktól, és hagyományosan semleges a regionális konfliktusokban. 

A svájci gazdaság jól működik, pozitív a mérleg, folyamatos a tőkebeáramlás, az emberek most is ebben az országban szeretnének elbújni - mondta Stephen Jen, a londoni Eurizon SLJ Capital fedezeti alap vezérigazgatója.