Izgalmas lett a mai nap a jegybanki kamatpolitika szempontjából: először sor került a szokatlanul magas, 125 pontos bázisemelésre, majd Matolcsy György, az MNB elnöke bejelentette, hogy véget ért a kamatemelési ciklus. Ez a lehetőség már napok óta foglalkoztatta a piacot, hisz a jegybank említést tett róla, bár inkább azt várták, hogy fokozatosan, több lépés után kerül rá sor.

Stack,Of,Hungarian,20000,Forint,Banknotes,Close,Up
Fotó: Shutterstock

A forint árfolyama a kamatemelésre erősödéssel reagált: míg előtte 408 forint volt az euró, a döntést követően 405 közelébe került. Onnan kisebb gyengülés indult, de alapvetően megmaradt a plusz, Matolcsy György bejelentésére azonban hirtelen gyengülés következett: ekkor 408,70 lett az árfolyam. Pár perc után azonban újra a forint vásárlói kerültek többségbe, az árfolyam stabilan erősödni kezdett, és 406 alá került.

Az euró-forint árfolyam 14:00-től
 

A Budapesti Értéktőzsdén a kamatdöntés után erősödés mutatkozott, a BUX index 300 pontot emelkedett 39 ezer pontig, igaz, hogy ezen a szinten már délelőtt is járt. Az OTP 8350-ről 8500 forintig emelkedett a kamatemelést követően, majd 8430 forintig csökkent. Alapvetően kedvező lehet a banknak a kamatemelési ciklus befejezése, mivel így élénkülhet az utóbbi időben visszaeső hitelezés.