Az orosz kormány azt tervezi, hogy szeptemberben visszatér az államkötvénypiacra – közölte csütörtökön Timur Makszimov pénzügyminiszter-helyettes egy moszkvai gazdasági fórumon.

Szeptemberben kisebb volumenben tesztelik a piacot az OFZ-kötvényekkel,

melyeket korábban a költségvetési lyukak betömésére használtak. Az OFZ az orosz állam által kibocsátott rubelben denominált amelyet belföldiek és külföldiek is vásárolhatnak. Júliusban még úgy nyilatkozott Makszimov, hogy a pénzügyminisztériumnak nagy tervei voltak a 2023-as hitelfelvétellel kapcsolatban.

St. Basil's Cathedral katedrális on Red Square Vörös tér with a large number of people is hidden behind bars. Moscow Moszkva orosz Oroszország behind bars rács mögött, Russia. szankciók
Fotó: Shutterstock

Ukrajna lerohanása után szorult ki Oroszország az államkötvénypiacról, amikor megtiltották, hogy amerikai bankokon keresztül törlesszen, s befagyasztották a tengerentúli pénzintézetekben lévő devizatartalékait. Ha Moszkva vissza akar térni a kötvénypiacra, azzal kell számolnia, hogy a nemzetközi szankciók miatt meglehetősen korlátozott a potenciális vásárlók köre.

 Amerikai és európai hitelezőkre egyáltalán nem számíthat.

Szóba jöhet a belföldi rubelkötvény, amelyet akár hazafias alapon is lejegyezhetnek Oroszországban – mondta Nagy András, az Erste elemzője, hozzátéve: de Kínában is elképzelhető rubelben denominált orosz államkötvény kibocsátása.

Hiába jegyeznének rubelkötvényeket, mert az orosz gazdaság az exportot aláásó erős rubeltől is szenved – mondta Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője. Ezért szerinte 

valószínűbb, hogy valamelyik baráti devizában denominált kötvényt bocsátanak ki. Első helyen esélyes a jüankötvény, de elképzelhető, hogy a szaúdi és az indiai befektetőket is megcélozza Moszkva.

Egy hete Moszkva bejelentette, hogy 70 milliárd dollár értékben vásárolna „baráti” devizákat – kínai jüant, indiai rúpiát, török lírát – az idén, hogy fékezze a rubel felértékelődését.