Változatlan, 1420 forintos vételár mellett továbbra is vételre ajánlja a PannErgy részvényeit az OTP Bank friss elemzésében. A bankház a geotermikus energiát hasznosító közműtársaság első féléves eredményét követően vizsgálta meg a kilátásokat.

A régi-új árfolyamvárakozás alapján 27 százalékkal értékelheti alul a piac a részvényt, amely idén alig 6 százalékos erősödést tudhat maga mögött.
Az első fél évben 7 százalékkal 3,69 milliárd forintra emelkedő bevételek és 11 százalékkal 1,735 milliárd forintra felkúszó EBITDA, valamint az egész évre kitűzött, 3,25-3,35 milliárd forintos eredményterv vezetőség általi megerősítése az OTP várakozásaival összhangban alakult, szerintük 3,28 milliárdos EBITDA-val zárhatja az évet a társaság.
Az árfolyamot támogatja, hogy az igazgatóság folytatja a sajátrészvény-vásárlásokat. Emellett az elemzés hangsúlyozza, hogy az energiapiaci környezet is jelentősen megváltozott az utóbbi hónapokban, az európai gázárak megugrása pedig – bár ez több tényező függvénye – a hatósági távhőtermelői hődíjak emelkedését hozhatja magával.
Ezeket szeptember végén határozza meg az illetékes hatóság, ekkor derül majd ki, hogy a PannErgy és leányvállalatai milyen távhődíjakkal tervezhetnek a következő egy évre.

Másfelől a folyamatosan romló gazdasági környezet és a jegybanki kamatemelések negatívan befolyásolják a társaság értékeltségét a növekvő tőkeköltségeken keresztül. Az OTP mindezek miatt nem nyúlt az eddigi 1420 forintos célárhoz, a megerősített 12 havi árfolyamvárakozás pedig részben már figyelembe veszi a kedvezőtlen kamatkörnyezet hatását.
A PannErgy-részvények célárat a hatósági hődíjak hó végi közzététele után ismét felülvizsgálja majd az OTP.