Tartósnak látszik a hét elején indult emelkedés a pesti tőzsdén, kedd délelőtt ugyanis újabb 2,6 százalékot erősödött a BUX a tegnap elkönyvelt másfél százalékos emelkedés után.

MOL OTP tőzsde részvények business man celebrates his success goal on stock exchange background
Fotó: Shutterstock

A hazai kispapírok közül több is ralizik – a Rába hét, a CIG pannónia 5 százalék felett drágul –, az első számú hazai részvényindexet leginkább mégis a részvénykosárban legnagyobb súllyal bíró Mol és az OTP húzza felfelé.

Az olajtársaság részvényei négyszázalékos plusznál, 2564 forintnál járnak, a bankpapír pedig 3,3 százalékkal, 8248 forintig került feljebb.

Az általánosan optimista nemzetközi befektetői hangulat mellett a két legnagyobb forgalmú hazai blue chip remek mai teljesítményében szerepe lehet az mBank reggeli célármódosításainak is, a lengyel bankház ugyanis továbbra is nagy fantáziát lát a két magyar nagypapírban.

Az OTP-re vonatkozó egyéves árfolyamvárakozásukat az eddigi 15 045-ről 15 729 forintra emelték. A prognózis teljesülése esetén duplázhat a bankrészvény árfolyama.

A Mol eddigi ambiciózus célárából ugyan 10 forint híján ezer forintot vágott le az mBank elemzője, a 3634 forintos új becslés alapján közel ötvenszázalékos rali előtt állhat az olajrészvény. A kiemelkedő felértékelődési lehetőség miatt mindkét részvényt vételre ajánlja a varsói székhelyű pénzintézet.