BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rontotta Nagy-Britannia államadóságának kilátását az S&P

Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Nagy-Britannia AA/A-1 plusz szintű államadós-osztályzatának kilátását az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő ezzel egy időben megerősítette a brit besorolásokat.

Az S&P elsősorban azzal a várakozásával indokolta a szombat hajnalban Londonban bejelentett lépést, hogy a brit kormány által minap bejelentett nagyszabású adócsökkentési program, valamint a háztartások energiaszámláinak kordában tartását célzó, ugyancsak jelentős értékű intézkedéscsomag az évtized közepéig tartó előrejelzési időszakban folyamatosan növelni fogja a brit államháztartási hiányt, és az államadósság-ráta is felfelé tartó pályára kerül a jövő évtől várt csökkenés helyett.

Sao,Paulo,,Brazil,-,March,23,,2020:,S&p,Global,Logo
Fotó: Shutterstock

A brit kormány a meredeken emelkedő megélhetési költségek, a 10 százalék környékén járó, évtizedek óta nem mért infláció és az ezzel egyidejű gazdasági visszaesés hatásainak enyhítése végett a múlt héten az utóbbi évtizedek legradikálisabb adócsökkentési programját hirdette meg.

Kwasi Kwarteng brit pénzügyminiszter a londoni alsóházban egy hete tartott ismertetésében – több más nagy horderejű intézkedéssel együtt – bejelentette, hogy a jövő áprilisban kezdődő új pénzügyi évtől a személyi jövedelemadó 20 százalékos alapkulcsa 19 százalékra csökken, a legmagasabb jövedelmekre megállapított 45 százalékos felső adókulcs megszűnik, és a magas jövedelműek adója egységesen 40 százalék lesz. 

A kormány emellett – a korábbi tervvel ellentétben – nem emeli 25 százalékra a jelenlegi 19 százalékról a társasági adót.

A font a 45 milliárd font (több mint húszezermilliárd forint) értékűre becsült adócsökkentési program finanszírozhatósága és államadósság-növelő hatása körüli piaci aggodalmak miatt a héten rekordmélységekbe, egyes időszakokban az árfolyamparitás közelébe gyengült a dollárral szemben.

Kötvénypara: a brit jegybank kénytelen volt beavatkozni, hogy elkerülje a piaci összeomlást

Felbolydult a szigetország állampapírpiaca, azonnali lépésekre volt szükség.

Mindeközben az irányadó tízéves brit állampapír hozama – a 2008-as globális pénzügyi válság óta először – 4 százalék fölé emelkedett.
A brit kormány adócsökkentési programját a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is közleményben bírálta, és javasolta az intézkedése „újragondolását”. Az IMF véleménye szerint ugyanis a program várhatóan szélesíti a jövedelmi egyenlőtlenségeket, és felhajtóerőt ad az inflációnak.
Az államadósság-finanszírozás költségeinek csökkentése és a piacok megnyugtatása érdekében a Bank of England a héten 65 milliárd font értékű soron kívüli állampapír-vásárlási programot jelentett be.
A brit jegybank a rendkívüli intervenciót azzal indokolta, hogy a brit pénzügyi eszközök markáns mértékben átárazódtak, és ez különösen a hosszú futamidejű brit államadósságot érinti.

A Bank of England szerint ha a piacok e „rendellenes működése” folytatódik, vagy ha a helyzet még tovább romlik, az már érdemi kockázatot jelentene Nagy-Britannia pénzügyi stabilitására.

Az S&P Global Ratings a brit államadós-osztályzat kilátásának negatívra rontásához fűzött indoklásában szintén kiemelte azt a véleményét, hogy a brit kormány adócsökkentési programja az államháztartási egyensúlytalanságok jelentős mélyülésének kockázatával jár, emellett növeli az államháztartás hitelfinanszírozásának költségeit, és komplikálja a 10 százalék közelében járó infláció megfékezésének feladatát.

A nemzetközi hitelminősítő közölte: számításai szerint a hazai össztermékhez (GDP) mért brit államháztartási hiány a 2023–2025 közötti időszakban évente átlagosan 5,5 százalék lesz a cég által eddig várt, 3 százalék alatti átlagos éves deficit helyett.
A S&P ebben a környezetben azzal számol, hogy a GDP-arányos nettó államadósság-ráta a következő két-három évben emelkedésnek indul, és 2025-re eléri a 97 százalékot.
A hitelminősítő várakozása szerint a brit gazdaság a következő negyedévekben technikai recesszióba kerül. Az S&P előrejelzése szerint a brit GDP-érték 2023 egészében 0,5 százalékkal visszaesik, 2024-ben pedig 1,4 százalékkal nő.
A S&P Global Ratings közölte, hogy ez jelentősen rontott előrejelzés, mivel eddigi prognózisa 2023-ra 2,3 százalékos, 2024-re 2,2 százalékos növekedést valószínűsített a brit gazdaságban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.