BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Sorsdöntő keresztútnál a Richter – A színfalak mögött új csodagyógyszer készülhet

Fontos határidő közeleg, gálánsan emelte a részvények célárát a Concorde szakértője, ám ehhez rendkívül kedvező csillagállás szükséges.

Látványos felfutás előtt áll a Richter eredménye, ha pár héten belül a Vraylar újabb indikációban kaphat zöld jelzést az FDA-től. Hosszabb távon azonban lépnie kell a menedzsmentnek, hiszen a jelenlegi sztárkészítményének szabadalma 2029-ben lejár, ami egy drasztikus bevétel- és eredményzuhanást eredményez majd – mondta Vágó Attila, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője.

Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A szakértő szerint a háttérben már gőzerővel dolgoznak egy új molekulán, ami szintén az idegrendszeri panaszokra kínálhat majd gyógyírt. Noha nem tudni, hogy milyen szakaszban jár a fejlesztés, ám az Vágó szerint igencsak biztató, hogy az AbbVie-vel közös projektről van szó, ami akár fel is gyorsíthatja az egyébként időigényes folyamatokat. 

A Richter idén remek évet zárhat, a forint árfolyamától is segítve tetemes profitemelkedést realizálhat a cég, bevételi oldalon a 700 milliárd forint fölötti összeg könnyedén összejöhet, míg az eredmény 170 milliárdot tehet majd ki.

Éppen ezért meglepő a szakértő szerint, hogy a részvények árfolyama nem tükrözi a fundamentumokat, azaz a befektetők az indokoltnál sokkan nagyobb diszkontot alkalmaznak a Richterre, noha aki Richtert vesz, az tulajdonképpen devizát vesz. Vágó szerint jót tenne a befektetői bizalomnak, ha a menedzsment nagyvonalúbb lenne, és a jókora készpénzállomány terhére némi extra osztalékot is kifizetne. A legfrissebb elemzésében Vágó 10 ezer forint fölötti célárat határozott meg, ami a jelenlegi árszinteken 25 százalék körüli felértékelődési potenciállal kecsegtet, így normál osztalékkal számolva is meglehet az évi 30 százalék körüli hozam. A rózsaszín szemüveget levéve itt érdemes megjegyezni, hogy érdemi extra osztalék kifizetésére eddig még nem volt példa a Richter esetében. A Richter árfolyamának megindulásához azonban az is kell, hogy a magyar kormány megállapodásra jusson Brüsszellel az uniós forrásokról. 

 

Keresse a VG Podcastot a kedvenc alkalmazásán!

Spotify: VG Podcast

Anchor: VG Podcast

Google Podcasts: VG Podcast

Radio Public: VG Podcast

Breaker: VG Podcast

Podcastok

Továbbiak
Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.