Olyan szintű szabályozás jöhet, ami akár megnehezítheti a fintech cégek helyzetét, kedvezhet viszont a hagyományos pénzintézeteknek 

– fogalmazta meg aggályait a Klarna vezérigazgatója a Bloombergnek. Sebastian Siemiatkowski (képünkön) – aki egyébként korábban a kriptopiacot kritizálta – azt mondta, félő, hogy a hagyományos bankszektor az FTX csődjét arra használja fel, hogy az egész iparágat újraszabályozza, a fogyasztók kárára.

SEBASTIAN SIEMIATKOWSKI
Fotó: TT News Agency / AFP

A verseny élesedése helyett a torzulása jöhet. Persze a fogyasztókat védő jogszabályokra nagy szükség van, de ezek nem csorbíthatják a versenyt. Attól félek, hogy a szabályok miatt magasan ragadhat a bankszektor jövedelmezősége, amit károsnak gondolok

– fogalmazott Siemiatkowski. Hangsúlyozta, a fogyasztók egyre gyakrabban vásárolnak olcsóbb árukat, miután a gazdasági visszaesés aláásta a bizalmukat is.

Újabb kriptotőzsde állt le

Gyakorlatilag lefagyott az AAX kriptotőzsde is. A viszonylag kicsi kereskedési platformon a kereskedési volumen 2 milliárd dollár körül tetőzött, de az elmúlt 24 órában 180 ezer dollárra zuhant. Viszonyításképpen: ugyanebben az időszakban a Coinbase-en 1,5 milliárd dollár értékben kereskedtek.

A webhelyén található közlemény szerint egy harmadik fél hibája miatt egyes felhasználók egyenlegének rögzítésével volt probléma. 

Hangsúlyozzák: továbbra is mindent megtesznek azért, hogy napokon belül újrainduljon a platform. A Bloombergnek az AAX alelnöke, Ben Caselin azt mondta: „Az FTX csődje miatt óriási a nyomás most a kriptotőzsdéken, a felhasználók rendkívül idegesek. A hangulat néhány napon belül megnyugodhat, de a piacok helyreállása hónapokba is beletelhet.”

Túl lehetnek a mélyponton?

Közben a Binance vezérigazgatója is megszólalt az FTX csődjéről. 

Changpeng Zhao tweetjében hangsúlyozta, hogy az FTX bedőlésének számtalan negatív hatása miatt egy helyreállítási alapot hoznak létre, ugyanis szerinte „a kripto ugyan nem fog eltűnni, de együtt újra kell építenünk a digitális piacot”. Valószínűsíthetően a bejegyzés hatására is elindultak fölfelé az árfolyamok a kriptopiacon. A bitcoint a reggeli 16 ezer dolláros szint után 16 800 dollár közelében jegyezték kora délután. 

A Bitcoin árfolyama