Nemhogy a várva várt trendforduló nem jött el, de egyelőre a fény sem látszik az alagút végén

– nagyjából így lehet leírni a kriptopiac mostani állapotát. Ebben a helyzetben pedig talán csodálkozni sem lehet azon, hogy folyamatosan zuhan a legnagyobb eszközök értéke, míg a tegnap a 17 ezer dolláros szint környékén próbált sikertelenül megkapaszkodni, éjjel 15 700 dolláron is járt, és a délelőtti órákban sem volt képes elérni a 17 ezres értéket.

 

A befektetők amiatt is nyomják az eladás gombot, mert az előzetes reményeikkel ellentétben a Binance mégsem „segíti” meg versenytársát, az FTX-et. Ebben a helyzetben Sam Bankman-Fried kriptoguru, az FTX vezetője arról tájékoztatta a befektetőket, hogy kriptotőzsdéje 

8 milliárd dollárt veszített, és a csőd elkerüléséhez azonnali, 4 milliárdos segítségre van szüksége

– írja a Bloomberg. Hangsúlyozta azt is, hogy 

hihetetlenül hálás lenne,

ha a befektetők a zsebükbe nyúlnának.

The,Silver,Coin,Of,Cryptocurrency,Bitcoin,Is,Freezing,In,The, crypto, bitcoin, winter, tél, fagy, ice, freeze
Fotó: Shutterstock

Ugyan a lassan egy éve tartó lejtmenetben voltak már becsődölő kriptocégek (például a Celsius hitelező), de az FTX-et és a Bankman-Friedet igazi nagyágyúnak tekintik a piacon. Beszédes adat, hogy az FTX-et 26 milliárd dollárra értékelték – ezért is ilyen heves a befektetők reakciója.

Egyelőre tehát borítékolható a digitális eszközök további esése. A JPMorgan szerint ha a korábbi, hasonló mértékű kriptopiaci zuhanásokat nézzük, akkor most 

13 ezer dolláros bitcoinár környékén jöhet el a trendforduló.

Az nyitott kérdés, hogy idáig milyen gyorsan ereszkedik le az árfolyam, de az elemzés szerint a korábbi esések üteméből arra lehet következtetni, hogy nagyjából ezt az értéket hét hét múlva éri el a kriptodeviza.

Doktor Végzet is megszólalt

A 2008-as válságot is előre jelző kriptoellenes Nouriel Roubini szerint most bizonyosodott be végképp, hogy az egész digitális piac egy nagy piramisjáték.

A Roubini Macro Associates vezérigazgatója, tweetjében úgy fogalmazott, hogy „először az FTX mentette ki az összeomló kripto-Ponzi-átveréseket. Most az FTX omlik össze és a Binance mentheti meg őket. De ki fogja kisegíteni a Binance-t, amikor az a kártyavár is összeomlik?”