Fogódzkodót talált a BUX, egyre nagyobb mínuszok Európában
Kora délután is az eladók dominálták a kereskedést az európai tőzsdéken. A nagykép nem sokat változott, a magyar börze viszont már nem számít alulteljesítőnek, leginkább azért, mert tőlünk nyugatabbra is pesszimistábbá váltak a befektetők.

A BUX a reggeli, 1 százalék feletti csökkenés után javított, és már csak 0,7 százalékos mínuszt mutat a kereskedési idő második felére ráfordulva, a 44 ezres szint környékén mozog a kurzus.
Ahogy a nap legelején, úgy most is az OTP teljesít a leggyengébben, a bankpapír 1,2 százalékos veszteséget szenvedett el a nap első felében. A Barátság kőolajvezeték leállása miatt adják a befektetők a Mol papírjait is, igaz, az olajrészvényen enyhült a nyomás, és már csupán 0,7 százalékos mínusznál jár.
A Richter és a Magyar Telekom befektetői eddig megúszták az eladói hullámokat. A gyógyszergyártó kurzusa stagnál, a távközlési papír pedig a hazai mezőnyből kiemelkedve, 1,1 százalékkal kapaszkodott feljebb.
Nyugat-Európában eközben egyre romlik a hangulat, a páneurópai Stoxx 600 index a pesti tőzsdéhez hasonló, 0,7 százalékos gyengülést mutat. Ráadásul akad a BUX-nál gyengébben muzsikáló nyugati tőzsde is, a német DAX napi vesztesége például 1 százalékosra terebélyesedett, és Madridban is 1,2 százalékkal nyomták lejjebb az első számú részvénykosarat. Mostanra a sokáig egyedüliként emelkedő FTSE 100 is átbillent a piros tartományba.
Mindezek alapján a pesti tőzsde már nem mondható alulteljesítőnek. Ám ez nem igaz minden régiós piacra, a lengyel WIG 20 továbbra is 1,7 százalékkal zuhan.


