A 61 ezer főt foglalkoztató HP 4-6 ezer alkalmazott elbocsátását tervezi az évi 1,4 milliárd dolláros költségmegtakarítási terve részeként. A vállalatnak egy évvel ezelőtt 51 ezer alkalmazottja volt.

Nem feltételezzük, hogy a piac 2023-ban megfordul

– mondta Enrique Lores vezérigazgató.

Legutóbbi gyorsjelentésében a HP arról számolt be, hogy a negyedéves bevétel 11,2 százalékkal, 14,8 milliárd dollárra csökkent. A PC-k iránti kereslet globálisan csökken. Októberben a szállítások 20 százalékkal zuhantak, ami két évtizede nem látott meredékségű piacomlás. A szeptember végén lezárult három hónapban összesen 74,3 millió PC-t szállítottak le világszerte, 15 százalékkal kevesebbet, mint tavaly – derül ki az International Data Company (IDC) adataiból. 

Leginkább a HP-re járt rá a rúd, amely éves alapon 28 százalékkal zuhanó értékesítési volumenről számolt be,

míg a Lenovo 21, a Dell pedig 16 százalékkal csökkenő PC-eladásról közölt adatokat. A piaci ellenszéllel egyedül az Apple dacolt, amely a globális piac erős visszaesése mellett is 40 százalékkal növelni tudta eladásait az IDC statisztikája szerint.

Hewlett Packard dolgozó
Fotó: Brian Lawless / PA Images

Az amerikai konkurens, a Dell a teljes bevétel 6 százalékos visszaesését jelentette a harmadik negyedévben. Ezen belül a laptopok és az asztali számítógégek értékesítése 17 százalékkal zuhant éves alapon.

Érdekes módon 

a kínai versenytárs Lenovo negyedéves riportjában a működési eredmény 4 százalékos növekedéséről számolt be,

éves alapon, annak ellenére is, hogy a bevételei 4 százalékkal csökkentek. Bár a bevételek is felülmúlták az elemzői várakozásokat, mert a konszenzus 9 százalékos visszaesés volt.  

A Dell arra számít, hogy 

a PC-eladásokból származó bevételek még az eddiginél is meredekebb ütemben esnek vissza a negyedik negyedévben.

A változó gazdasági környezethez való alkalmazkodás jele, hogy a Dell visszatér a tengeri szállításhoz. Mivel az ügyfelek nem sürgetik a régi eszközök cseréjét, feleslegessé válik a légi szállítás.

A csipgyártókat is meglegyintette a PC-piaci visszaesés. Az Intel elkezdte a költségek lefaragását, az Advanced Micro Devices pedig visszavágta a folyó negyedévre vonatkozó értékesítési kilátásokat.

Az Apple harmadik negyedéves bevétele 90,1 milliárd dollár volt, míg a nyeresége 20,7 milliárd dollár, ami negydéves rekord. Ezt Luca Maestri pénzügyi igazgató az új laptopok piacra dobása mellett azzal magyarázta, hogy 

az ellátási lánc szakadozottsága miatt elhalasztott kereslet megdobta a harmadik negyedév számait.

Az egész IT-szektort elbocsátási hullámok jellemzik, 10 ezres leépítésekről számolt be az Amazon és a Meta is.