A jelenlegi 418 forintos árfolyamhoz képest 800 forintban jelölte meg a Duna House (DH) célárfolyamát a Concorde elemzése. A brókerház továbbra is vételre ajánlja a papírt, viszont felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben a lengyelországi tevékenység nem lendül fel az idén, az alaptevékenységből várt 2,4 milliárd forint profitvárakozás esetleg nem teljesül.
A Concorde elemzése szerint az egekbe szökő kamatszint ellenére a DH az eddigi legjobb negyedéves nyereségről számolt be, a második negyedévben az egy részvényre jutó profit 24,4 forintot ért el, ami éves szinten 224 százalék növekedést jelent.
Az ingatlanfejlesztési tevékenység elkezdett profitot termelni
– igaz ez viszonylag szerény, 86 millió forintnyi EBITDA -, éves szinten az ebből származó árbevétel 4,7 milliárd forint lehet. A projekthitelt már visszafizették. A Concorde értékelése szerint a diverzifikált tevékenységnek köszönhetően a növekvő kamatszint ellenére meglepően jók lettek a számok. A nyereség jövőbeni alakulása ugyanakkor nagyban függ az olaszországi tevékenységtől, valamint a Forest Hill projekttől. Ez utóbbi lakásainak átadása egyfajta nyereség-pufferként működhet, (ha az alaptevékenység nem a vártnak megfelelően alakul) továbbá a menedzsment optimista az olaszországi terjeszkedéssel kapcsolatban.
A részvényesek viszonylag magas, 50–100 forintos egy részvényre jutó osztalékra számíthatnak az idei profit után, s ez támaszt adhat az árfolyamnak.
A Concorde 800 forint célárfolyamot jelöl meg egyéves időtávon, ami csaknem a duplája a jelenlegi 418 forint körüli szintnek. A második negyedéves gyorsjelentés fényében a Concorde fenntartja korábbi célárfolyamát, valamint továbbra is vételre javasolja a papírt. Hozzáteszik viszont, hogy előrejelzéseik szerint jövőre az alaptevékenységből származó nyereség 10 százalékkal csökkenhet. Ennél nagyobb visszaesés is elképzelhető, amennyiben a makrogazdasági környezet tovább romlik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.