BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
NYSE

Öveket becsatolni, igazi hullámvasút jöhet ma az amerikai tőzsdéken

Az 5 százalékos eséstől a 10 százalékos emelkedésig minden benne van a pakliban – azért egy 2-3 százalékos plusz a legvalószínűbb.

A részvénypiacok védekező üzemmódban vannak, így ha a ma délután – magyar idő szerint 15.30-kor – publikálandó amerikai inflációs adatok a vártnál jobbak lesznek, jókora napon belüli rali veheti kezdetét a Wall Streeten. A JPMorgan szerint még az is elképzelhető, hogy az S&P 500 index 10 százalékos száguldással zárja a napot. 

NYSE
Fotó: Johannes Eisele /AFP

A befektetési bank ügyfeleinek küldött tájékoztató szerint – amelyet a Bloomberg tett közzé –, ha a novemberi, éves alapon számolt infláció 6,9 százalékra vagy az alá csökken, akkor az S&P 500-as részvényindex akár 8-10 százalékkal is emelkedhet napon belül. Egy ekkora megugrás az októberi mélyponthoz képest már jóval 20 százalék feletti növekedés lenne – gyakorlatilag vége szakadna a 12 hónapja tartó medvepiacnak. Ennek azonban viszonylag kevés, 5 százalék az esélye a JPMorgan elemzői szerint, akik hozzáteszik, hogy a novemberi inflációs adat meghatározó lesz rövid távon a piaci mozgásokra. 

Inflációreakciók
 

Az elemzői konszenzus 7,3 százalékot vár, ez esetben (7,2–7,4 között) 2,5-3 százalékos emelkedés várható. A keddi adat után, szerdán jelenti be várhatóan 50 bázispontos kamatemelését az amerikai Federal Reserve. A vártnál jobb adat 5,5 százalékos indexemelkedést okozhat.

Emögött az a logika húzódik meg, hogy nemcsak az infláció csökken, de a csökkenés üteme is gyorsul

– írja a befektetési bank, hozzátéve, hogy a gyorsabb dezinfláció növeli a bizalmat abban, hogy 2023-ban a fogyasztói árindex 3 százalék közelébe csökken. Ha ez bekövetkezik – a munkaerőpiaci helyzettől függetlenül –, nagyon valószínűtlen, hogy a Fed továbbra is 5 százalékon tartaná az irányadó kamatot. Márpedig 

ha irányt vált a Fed, akkor kilőnek a részvénypiacok

– állítja az elemzés. 

Az S&P 500 index alakulása (pont)

Persze az ellenkezője is benne van a pakliban, ha a vártnál rosszabb, az októberi 7,7 százalékoz közelebbi lesz a fogyasztói árak novemberi növekedési üteme, akkor az index 5 százalékkal vagy nagyobb mértékben is eshet. 

A JPMorgan szerint a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon kezdetéig, január közepéig az inflációs adatok határozzák majd meg a piaci hangulatot. 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.