Lerántotta a leplet új vállalati stratégiájáról az Exxon, amely a következő évek során jelentősen csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását, a pénzcsapot viszont – a sajátrészvény-vásárlás és a beruházások felpörgetésével – szélesebbre nyitná.

In this photo illustration, a woman's silhouette holds a
Az Exxon részvényárfolyama az idén már 73 százalékkal erősödött.
Fotó: SOPA Images

Az amerikai olajipari óriás a tervezett „magas hozamú és alacsony költségű projektek” eredményeként 2027-re megduplázná profit- és készpénztermelő képességét a pandémia előtti, 2019-es bázishoz képest.

A vezetőség várakozásai alapján olajtermelésük öt éven belül napi félmillió hordóval, 4,2 millió hordóra emelkedik, amelynek több mint felét az amerikai Permian-medencéből (Texas–Új Mexikó), Guyanából, Brazíliából és cseppfolyósított földgázprojektekből termeli majd ki a társaság.

A közeljövőben megvalósuló beruházások 2023-ban napi 3,7 millió hordó környékén tartják majd a termelést, 60 dolláros hordónkénti Brent ár mellett. A vállalat jövőre 23–25 milliárd dollárt fordítana tőkeberuházásokra.

Az Exxon a befektetői igényekre is nagyobb hangsúlyt fektetne a jövőben, ennek keretében 20 milliárd dollárral megemelték a sajátrészvény-vásárlásra fordítható keretet. Így már 50 milliárd dollárt költhet erre a vállalat 2024-ig.

A következő öt évre emellett összesen 17 milliárd dollárt különített el a csoport alacsonyabb karbon kibocsátást elősegítő projektekre.

A befektetők kedvezően fogadták az olajtársaság középtávú terveit, a részvényárfolyam 2,2 százalékot erősödött a csütörtöki tengerentúli kereskedés első órájában. Idén ezzel már 73 százalékot ralizott a kurzus.