A 21 ezer dollár feletti szinten is járt szombat reggel a húzva maga után a teljes kriptopiacot. A legnagyobb kriptodeviza utoljára az FTX-csődjét megelőző napokban cserélt gazdát a 20 ezer dolláros szint felett, ám a héten közzétett, a vártnál jobb amerikai inflációs adat és ehhez kapcsolódóan a likviditásbőség visszatérésével kapcsolatos optimizmus ismét felfelé mozdította a kriptoeszközök árát.

Bitcoin,Btc,Cryptocurrency,Coin,With,Altcoin,Digital,Crypto,Currency,Tokens,
Fotó: Shutterstock

Ezzel a szektor zsetonjainak teljes kapitalizációja ismét átlépte az 1000 milliárd dolláros határt. Mindez részben azt is sugallja, hogy 

a kriptók főként a globális tőkepiacok pénzbőségével vannak összefüggésben, 

hiszen a szektorból érkező hírek a hét folyamán leginkább a Genesis kriptohitelező és a Gemini kriptotőzsde közti vita, majd az azzal kapcsolatos hatósági lépések körül forogtak, amelyek aligha tesznek jót az árfolyamoknak.

A nagy emelkedést megelőző hetekben egy szűk sávban, 16 és 17 ezer dollár között kapható bitcoin, és a többi kriptoeszköz kapcsán feléledő optimizmus még olyan zsetonokra is kiterjedt, mint az FTX-hez köthető FTT vagy a Solana – amelynek Sam Bankman-Fried jelentős befektetője volt – natív zsetonja (SOL). 

Noha a hajnalban még 1,66 dolláros értéket is elérő FTT azóta vesztett az értékéből, tavaly év végi mélypontjánál így is közel 100 százalékkal többet ért szombat délelőtt 

a Coingecko adatai szerint, míg a SOL árfolyama egy hét alatt közel 70 százalékot emelkedett. Ezen utóbbi eszközök drágulását segíthette az is, hogy az FTX felszámolását végző csapat a bíróság előtt arról számolt be a héten, hogy sikerült mintegy 5 milliárd dollár értékű, könnyen piacra dobható kriptót és más hagyományos fizetőeszközt azonosítaniuk és megszerezniük.