Arról mi is beszámoltunk, hogy rendhagyó módon igyekszik a Twitter kiadásait csökkenteni, az alkalmazottak többségének kirúgása – és a végkielégítések visszatartása – mellett az irodák bérleti díját sem fizeti ki, sőt, az ott talált presszógépeket és más tárgyakat is piacra dobja. Az irodabérlet rendezésének elmulasztása után több per is indult a vállalat ellen, ám eddig csak a tengerentúlról érkeztek hírek ilyenekről.

Fotó: Isabel Infantes / AFP

A Forbes szerint azonban a brit uralkodó vagyonát kezelő Crown Estate (koronabirtok) is bíróságon követeli a pénzét a közösségi oldaltól, amely londoni irodáját az uralkodótól bérli. Musk egyébként még tavaly májusban kezdett el hardcore jogi csapatot építeni, ám eddig kevés sikert hozott számára. 

A milliárdos jelenleg a San Franciscó-i bíróság előtt próbálja azt bizonyítani, hogy a Tesla tőzsdei kivezetéséről szóló bejegyzése nem mozgatta a piacokat. Az ügyben eljáró bíró az esküdteket arra kérte, hogy Musk bejegyzésének igazságtartalmát ne vizsgálják, tekintsék hamisnak, csak a piacra gyakorolt hatást mérlegeljék.

A Twitter 2011 óta bérelte londoni irodáját a koronabirtoktól.