A tavalyi évhez hasonlóan idén is dinamikusan bővíti termelési kapacitásait a Thales francia védelmi és technológiai csoport. Amint azt Patrice Caine vezérigazgató a Le Journal du Dimanche francia hetilapnak elmondta: ebben az évben 12 ezer új alkalmazott felvételét tervezik. Tavaly 11 500 fővel bővült a létszám, korábban évi 5–8 ezerrel növelték a dolgozók számát. Európa legnagyobb fegyverelektronikai cége globálisan 80 ezer főt foglalkoztat, ebből 40 ezret Franciaországban.
A cég összes üzletága – a védelem és a biztonság, a repüléstechnika és az űrkutatás, a személyi és a digitális biztonság – erőteljesen növekszik.
Patrice Caine a közelmúltban találkozott Ukrajna védelmi miniszterével, ahol arról tárgyaltak, hogy Franciaország májusban szállítja le Ukrajnába a Ground Master 200 radaros légvédelmi rendszerét.
A Thales részvényei egyéves visszatekintésben 30 százalékot emelkedtek.
Emmanuel Macron elnök januárban azt mondta, hogy a francia katonai kiadások a következő években több mint egyharmadával növekednek, a 2024–2030-as katonai költségvetés pedig 413 milliárd euróra (447 milliárd dollárra) emelkedik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.