A Zwack Unicum éves bruttó bevétele üzleti éve első három negyedében 2021 azonos időszakához mérten 13,2 százalékkal, közel 30 milliárd forintra nőtt. A jövedéki és a népegészségügyi termékadó (NETA) nélkül számított nettó értékesítés pedig 17,8 százalékkal, 17,45 milliárd forintra hízott.

Zwack Gyár
Fotó:  Kallus György / Világgazdaság

Amint a gyorsjelentés kiemeli, a Zwack tavalyi pénzügyi mutatóira brutális mértékű kedvezőtlen hatást gyakoroltak a július 1-jén életbe lépett adóváltozások, azaz a szeszekre kivetett jövedéki 70 százalékos emelése és a NETA eltörlése.

 A két módosítás eredőjeként 

a társaság adóterhe a szeszes italok forgalmazásán 6 százalékkal ugrott meg,

ami változatlan értékesítési árak mellett – tekintettel az alap- és csomagolóanyagok folyamatos drágulására is – alapjaiban ingatták volna meg profitkilátásait. A vállalat ezért az adóváltozással egyidejűleg 7 százalékos évközi áremelést hajtott végre.

A vállalat értékesítései mindenesetre saját piackutatási adatai alapján felülmúlták a magyar piac teljesítményét, hiszen míg a bolti kiskereskedelem adózott forgalma égetett szeszes italokból április és december között volumenben 3,1 százalékkal zsugorodott, értékben pedig 8,1 százalékkal emelkedett, a Zwack esetében ezalatt 6,7 százalékos volt a mennyiségi bővülés és 11,9 százalékos a bruttó forgalom növekedése.

A belföldi értékesítés az év első kilenc hónapjában egyébként 18 százalékkal, 2,37 milliárd forintra, azon belül pedig a saját termékekből származó bevétel 15 százalékkal, 1,49 milliárd forintra nőtt.  

Különösen jól szerepelt a hazai piacon a Kalumba, a Kalinka és a Fütyülős.

Az exportbevétel eközben 16 százalékkal, 1,9 milliárd forint fölé emelkedett. 

A vállalat legnagyobb külpiacai közül a szlovák 53 százalékkal, a román 21 százalékkal, míg az olasz 14 százalékkal lőtt ki. 

A vámmentes (duty free) értékesítés növekedése még a szlovákot is elhomályosította, hiszen itt nem kevesebb mint 63 százalékos volt a javulás.

Mivel azonban az anyag jellegű ráfordítások 31,5 százalékos emelkedése felülmúlta a bevételbővülés mértékét, és a személyi kiadások is dinamikusan nőttek, 

az üzemi eredmény csupán 6 százalékkal, 4,38 milliárd forintig kúszott fel.

 

A Zwack árfolyama 6 hó
 

A nettó nyereség valamelyest nagyobb ütemben, 8,3 százalékkal, 3,84 milliárd forintra gyarapodott, miután a pénzügyi bevételek és ráfordítások egyenlege 195 százalékkal, 174 millió forintra ugrott.

A harmadik negyedévben ugyan a társaság profitja csökkent a bázishoz képest, ám a fogyasztás nem esett vissza drasztikusan. 

Ezért a menedzsment – bár az utolsó negyedévben jelentősen csökkenő értékesítéssel számol – éves szinten az előző évihez hasonló nyereséget vár.

A Zwack Unicum részvényei délelőtt 1,8 százalékkal, 16 950 forintra drágultak.

A Zwacknak is megárt az infláció

A nagykereskedők még az adóemelés előtt alaposan feltöltötték Unicum- és Kalinka-készleteiket.