Az év elejével életbe lépő kedvezőtlen jogszabályi változások ellensúlyozására az olasz Intesa Sanpaolo 47 milliárd euróval csökkentette mérlegfőösszegét, ennek eredményeként 13,5 százalékra nőtt a fizetőképességet jelző tőkemutatója a szeptember végi 12,4 százalékról – derül ki a pénzintézet pénteken közzétett negyedik negyedéves gyorsjelentéséből.

Tirana,,Albania,-,June,4,,2022:,Intesa,Sanpaolo,Bank,Office
Fotó: Getty Images

A lépéssel a Reuters szerint a  CIB anyabankjának sikerült a befektetőkben kételyeket ébresztenie jövőbeli nyereséges működésével kapcsolatban. Így aztán nem csoda, hogy a részvények kurzusa lefordult, és kora délutánig nagyjából 3 százalékkal, 2,4 euró alá csúszott.

Kár érte, hiszen egyébként meglehetősen jól sikerült a negyedév Itália legnagyobb bankjánál, a nettó profitja például éves bázison 15 százalékkal, 1,07 milliárd euróra nőtt, holott az elemzők csupán 870 millióra tették előzetesen a lécet.

Az Európai Központi Bank szigorodó monetáris politikája nyomán 57 százalékkal, 3,06 milliárd euróra gyarapodtak az Intesa kamatbevételei, míg jutalékágon 2,22 milliárd eurót kasszírozott, vagyis 3,2 százalékos volt a növekedés. A bevételbővülés, valamint a költségek relatív csökkenése következtében a bankház üzemi nyeresége 7,1 százalékkal, 2,5 milliárd euró fölé emelkedett. 

A tárgyidőszakban a pénzintézet működési költségei bevételeinek 55,2 százalékát emésztették fel a 60,5 százalékos éves bázishoz mérten. Negyedéves összevetésben már romlást jeleznek a számok, hiszen a harmadik negyedévben csupán 52,6 százalékos volt az arány.

 

A bank igazgatósága a részvényeseknek juttatandó  osztalék tömegét a tavalyi 1,4 milliárd euróról 300 millióval megemelné, és szintén 1,7 milliárdot fordítana a saját részvények vásárlására is.

A javaslatok vélhetően átmennek majd a tavaszi közgyűlésen.

Ezen a héten jelentett – néhány nappal korábban – az Intesa Sanpaolo legnagyobb hazai riválisa, az UniCredit Bank is, amely a beígért 3,34 milliárd eurós részvény-visszavásárlási akciójával és 1,9 milliárdos osztalékával némileg nagyobb sikert aratott a befektetők körében, részvényei 12 százalékkal raliztak a közzététel napján.

Félig már tele a pohár az európai bankoknál

Végre csurgott egy kis profit az öreg kontinens pénzügyi szektorába, segített a jegybankok kamatemelési hulláma.