A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe 1,7 százalékos eséssel, 41 604 ponton fejezte be a kereskedést csütörtökön.

Budapest 2020.10.08.BÉT Budapesti Értéktőzsde illusztrációkfoto: Kallus György/Világgazdaság Budapest 2020.10.08.
BÉT Budapesti Értéktőzsde illusztrációk
foto: Kallus György/Világgazdaság
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Az esés ugyanakkor nem pörgette fel a részvények forgalmát, a kötések összértéke még a 8,6 milliárd forintot sem érte el.

A délután bekövetkezett negatív fordulatot – addig ugyanis csak csekély mértékben süllyedt a BUX – az a kormányrendelet válthatta ki, amely új, bevételalapú extraprofitadó megfizetésére kötelezi a Molt.

A legnagyobb vesztes azonban a 3 százalékkal, 7235 forintra zuhanó Richter-részvény volt. A hatalmas exportbevételeket kasszírozó gyógyszergyártó papírjainak az utóbbi napokban tapasztalt forinterő sem kedvez. 

A Mol árfolyama 2,1 százalékkal, kereken 2500 forintra, az OTP-é pedig 1,2 százalékkal, 9796 forintra csökkent.

Az ellentétes mozgás specialistája, azaz a Magyar Telekom viszont ezúttal sem cáfolt rá hírére, és 

2 százalékos erősödést követően kurzusa könnyedén átlépte a 400 forintos lélektani határt, a parkettet végül 404 forinton elhagyva. 

A kisebb kapitalizációjú cégek részvényei közül nagyon adták az Alteót. Az energetikai cég meglepetésre nem fizet osztalékot idén, legalábbis erre tett javaslatot az igazgatóság. Az eredmény nem is maradt el, részvényei záróértéke 7 százalékkal, 2660 forintra zuhant.

A forint ugyanakkor kőkeményen tartotta a 380-as euró árfolyamot, napközben még a 379-es szintre is lemerészkedve.