BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az állampapíron túl is van élet, a régió egyik legjobb sztorija lehet egy hazai részvény

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Angolai óriásüzlet, magas osztalékhozam és az inflációval szembeni védettség teszi vonzóvá az ANY Biztonsági Nyomda részvényeit, amelyek akár 65 százalékkal ralizhatnak a Concorde elemzése szerint.

Jelentősen megemelte az ANY Biztonsági Nyomda részvényárfolyamára vonatkozó várakozásait péntek délelőtt kiadott elemzésében a Concorde Értékpapír Zrt.

Destination Angola. Passports on the map. Travel concept.
Fotó: Getty Images

A brókerház az eddigi 1940 forint helyett 2450-re várja a nyomdacég részvényeit, az új célár – a tavalyi év után javasolt, 156 forintos osztalékkal együtt – igen tetemes, 65 százalékos hozamlehetőséggel kecsegtet. Az ajánlás ennek tükrében továbbra is vétel.

Az elemzést jegyző Bukta Gábor elemző szerint a piaci környezet jelentős kihívást jelent, a recessziós félelmek, az orosz–ukrán háború, az elszálló infláció és a magasba szökő kötvényhozamok megbolygatták a befektetői közösséget, a kelet-közép-európai régió most nem túl vonzó. Ezt tükrözi a magyar részvénypiac is, amelynek 5,3-as P/E alapú értékeltsége történelmi mélyponthoz közeli, miközben a likviditás sem túl nagy a pesti parketten, utóbbiban az egyes szektorokra kirótt különadóknak is szerepe lehet.

Az ANY is ezeknek a körülményeknek az áldozata, a befektetők ugyanis most inkább a nagyobb likviditású, „kereskedhetőbb” papírokat keresik, miközben a kockázatmentesen elérhető 14 százalékos kötvényhozam sem kedvez a kockázatosabb eszközöknek. Hiába kínál tehát 10 százalékos osztalékhozamot a Nyomda, ezt a piac jelenleg nem tudja honorálni, mivel nem számol a növekedési lehetőségekkel.

A magas hozamkörnyezet és a piaci bizonytalanság ezzel együtt nem tart örökké, az ANY pedig a régió egyik legvonzóbb közepes méretű részvénysztorija a Concorde értékelése alapján.

A vállalat mellett szól, hogy a kisrészvényesek a nagytulajdonosokkal „egy csónakban eveznek”, és eddig még semmilyen érdekellentét nem merült fel közöttük, miközben a cég ismert arról, hogy normál körülmények között teljes nyereségét osztalékként fizeti ki a befektetőinak, erre számítani lehet a jövőben is.

A társaság ráadásul a kedvezőtlen világgazdasági kilátások ellenére várhatóan az idén és jövőre is növekvő pályán maradhat, amelynek a motorja az Angolával tavaly aláírt, helyi útlevelek leszállítására vonatkozó 130 millió eurós, 10 éves szerződés lehet. Ez a Concorde becslése szerint évente ötmilliárd forintos többletbevételt hozhat a konyhára.

Az ANY árfolyama 2023-tól
 

A növekvő exportértékesítés és a magasabb hozzáadott értékű termékek nagyobb súlya mellett az ANY így remek inflációs fedezeti eszköz lehet azoknak a befektetőknek, akik el tudnak tekinteni a rövid távú kihívásoktól.

Az angolai óriásüzlet várható hatásait is bekalkulálva a brókerház az idén 48 milliárd forintos forgalmat és 2,7 milliárdos nettó nyereséget vár az ANY Biztonsági Nyomdától, ami a forgalomban 12, az eredménynél pedig 21 százalékos bővülést jelentene. 

Ha az afrikai projekt kivitelezése jól halad, akkor pedig az 50 milliárd feletti forgalom is meglehet az idén.

A már eleve magas alapanyag- és energiaköltségek további emelkedése ugyan kockázatot jelent a jövedelmezőségre nézve, a társaság az elemző szerint egyedülálló helyzetéből adódóan megteheti, hogy növekvő kiadásait fokozatosan áthárítsa a vevőkre.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.