Romániában két hónapnyi lassulás után februárban ismét enyhén emelkedett az inflációs ráta, amely éves szinten elérte a 15,5 százalékot – közölte hétfőn az országos statisztikai intézet (INS).

Romanian Economy as Inflation Hits 10-year Record High
Vásárlók egy hentesbódénál a bukaresti Obor piacon, 2021. november 4-én. 
Fotó: Bloomberg

A januári szinthez képest 0,98 százalékkal nőttek a fogyasztói árak februárban. Tavaly decemberhez képest 1,3 százalékkal emelkedett a fogyasztói árindex Romániában. Legnagyobb mértékben az élelmiszerárak nőttek az utóbbi egy évben, átlagosan 22,35 százalékkal, míg a nem élelmiszer jellegű termékek 12,73, a szolgáltatások pedig 10,38 százalékkal drágultak.

Az INS adatai szerint legnagyobb mértékben a cukor drágult, 63,56 százalékkal.

A vaj 45 százalékkal került többe, mint tavaly februárban, a burgonya és tojás 35, a tej 32, az étolaj pedig 30 százalékkal drágult egy év alatt. A februári inflációs adat 0,4 százalékpontos emelkedést jelent a januárban regisztrált 15,1 százalékhoz képest. Az éves tavaly novemberben 16,8 százalékon tetőzött Romániában, az azt követő két hónapban lassulni kezdett.

A fogyasztói árindex tavaly június óta meghaladja a 15 százalékot, és most már az éves átlagos infláció is megközelítette ezt a szintet: az elmúlt 12 hónapban 14,9 százalékos volt az átlagos infláció. A Román Nemzeti Bank előrejelzése szerint a pénzromlás az elkövetkező hónapokban is magas marad, csak a harmadik negyedévben csökken egy számjegyűre.