A Rába Holding április 21-re összehívott közgyűlésére négy új napirendi pont felvételét javasolta csütörtökön az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt., a tőzsdei cég legnagyobb, 54 százalékos részvénypakettel rendelkező tulajdonosa, néhány kisrészvényessel együtt. 

Fotó: Kallus György

A Palkovics László volt innovációs és technológiai miniszter által vezetett többségi részvényes egyebek között indítványozta, hogy 

a Rába igazgatósága legkésőbb a soron következő közgyűlés kitűzéséig a hatályos osztalékpolitika értelmében tegyen javaslatot az értékesítésre kerülő Városréti ingatlanegyüttes és egyéb nagyobb értékű ingatlanok bevételének osztalékként történő felosztására a mindenkori részvényesek között.

Emellett az N7 Holding legfeljebb 500 ezer darab saját visszavásárlását is javasolta tőzsdei ügylet keretében árfolyam-karbantartás, illetve stratégiai célok megvalósításához szükséges részvénymennyiség biztosítása céljából. A saját részvények az indítvány szerint a határozat meghozatalától számított 18 hónapon belül lennének megszerezhetők. 

A részvények minimális vételára – ha a közgyűlés megszavazza – a vétel napját megelőző öt kereskedelmi nap forgalommal súlyozott tőzsdei átlagára, plusz-mínusz 10 százalék lenne. 

Végül a többségi részvényes növekedési program kidolgozására is felkérte az igazgatóságot, amelynek egyik tagját le is cserélné.

Az igazgatóság az előterjesztésnek megfelelően már ki is egészítette a közgyűlési meghívót, amelyből az is kiderül, hogy az áprilisi közgyűlésnek 

sem az igazgatóság, sem a többségi részvényes nem tett javaslatot osztalékfizetésre a tavalyi nyereség után.

 

Beletapostak a gázba az év végén a Rábánál

A negyedik negyedév kifejezetten jó sikerült a Rába holdingnál, a teljes tavalyi teljesítményt nézve már vegyesebb az összkép.