A BUX indexben február során volt egy lejtmenet, majd március közepén érte el az árfolyam a mélypontját 39 800 pontnál. Az elmúlt hetek már az emelkedésről szóltak, ráadásul az utóbbi napokban nagyot tudott felfelé menetelni az árfolyam, és elérte a 46 500 pontnál húzódó ellenállást. 47 ezer pontnál szintén húzódik egy erősebb szint, amelynek áttörésével több mint egy éve nem látott maximumra kapaszkodhatna az árfolyam. Ez pedig az emelkedő trend megerősítését jelentené.

Egy éve nem látott szintekekre készül visszatérni a BUX.

Április végén megjelentek a vevők, és néhány nap leforgása alatt nagyot emelkedett az OTP árfolyama. A 9650 forintnál húzódó, erős támaszról indult az emelkedés, és a múlt hét során már 11 200 forint felett is járt a kurzus. A következő erős ellenállást a 11 400–11 550 forint közötti zóna jelenti, amelynek áttörésével több mint egy éve nem látott csúcsra tudna kapaszkodni az árfolyam. 

A mostanihoz hasonló vételi erő már régen volt látható az OTP-ben, ezért számítani lehet még emelkedésre, de a 11 400–11 550 forint közötti támasz átmenetileg megállíthatja az árfolyamot.

A Mol április során 2600–2750 forint között oldalazott, két héttel ezelőtt megjelentek a vevők, és ismét dinamikus emelkedés kezdődött. A múlt hét során már 2800 forint felett is járt az árfolyam, rövid távon 2850 forintig van tere az emelkedésnek, itt húzódik a következő ellenállás. Felette pedig 3000 forintig nyílna tere az emelkedésnek, jelenleg nagy a valószínűsége, hogy folytatódik a március közepe óta tartó emelkedő trend.

A Richter március végén érte el a mélypontját 7200 forintnál, ahonnan sikerült emelkedő irányba fordulnia. Néhány napos intenzív emelkedés következett április elején, amely elakadt 8000 forintnál, és oldalazás kezdődött 7650–8000 forint között. Április végén ismét megjelentek a vevők, és látványosan emelkedni kezdett az árfolyam. A következő erős ellenállás a 9100 forintnál található korábbi csúcspont lehet, ezt a szintet 2021 során több alkalommal is próbálta áttörni az árfolyam. Legutóbb tavaly decemberben érte el az ellenállást a Richter, majd a gyógyszerszektorra kivetett különadó bejelentése után indult el látványosabb esés. A csökkenő szakasz azonban lezárult, jelenleg ismét van tere az emelkedésnek.

Töretlenül emelkedik a Magyar Telekom árfolyama, múlt pénteken már 430 forintig kapaszkodott a kurzus, amely több mint egyéves csúcs. Az emelkedés tavaly októberben kezdődött, azóta már több mint 50 százalékot emelkedett a nagyobb korrekció nélkül. Közeledik egy erős ellenálláshoz az árfolyam, amely 438 forintnál húzódik. A technikai kép továbbra is kedvező, folytatódhat az emelkedő trend, de a 438 forintos ellenállás átmenetileg megállíthatja az árfolyamot.