Csökkenő profitról számolt be a Citigroup a második negyedévre, a banki üzletmenetnek, azon belül a hitelezésnek láthatóan nem tett jót, hogy rég nem látott magasságba emelkedett a kamatkörnyezet, az miatt pedig a bank költségei is nőttek. 

Fotó: AFP

A nettó profit 36 százalékkal lett alacsonyabb a tavalyinál, ennek ellenére Jane Fraser vezérigazgató nem panaszkodik, erős beszámolóként tekint az elért eredményekre, amely kihívásokkal teli gazdasági környezetben született. 

Az Egyesült Államok harmadik számú kereskedelmi bankja 2,9 milliárd dolláros nettó profitot ért el. Mindezt úgy, hogy a bevételek tulajdonképpen stagnáltak, a tavalyi 19,6 milliárd dollár után 19,4 milliárd folyt be a társasághoz. 

A profit zömét a privátbanki és vagyonkezelési üzletág szállította. Az értékpapír-kereskedelmi üzletág ugyanakkor gyengélkedett: csak 4,6 milliárd dollár bevételt hozott a kötvény- és részvénykereskedés.

A hivatalos nyitás előtti tőzsdei kereskedésben a Citi-papírok 1 százalékkal drágultak. Ennek oka, hogy a bevételek és a nyereség is kismértékben magasabb lett az elemzői várakozásoknál.