Idei csúcsra ért a BUX, tovább robog a forint is
Éves csúcsra erősödött szerda délutánra a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe. A BUX 51 120 ponton, 1,1 százalékos plusznál jár a kereskedési idő második felének elején. A ralit ezúttal a Richter és a Mol támogatja leginkább, a gyógyszergyártó vállalat részvényei 2 százalékkal, 8620 forintra drágultak, míg az olajrészvény 1,3 százalékkal, 3064 forintra került feljebb.

A reggel a szerb alapkezelő-vásárlást bejelentő, és a Cititől magasabb célárat kapó OTP is igyekszik tartani a lépést a két legjobban teljesítő blue chippel, több-kevesebb sikerrel. A bankpapír kurzusa 0,8 százalékkal, 12 045 forintig emelkedett. A magyar Telekom piaca jóval csendesebb, a távközlési cég részvényei 0,1 százalékkal, 417 forintra kapaszkodtak fel.
A forint jó hangulatban várja a tengerentúlról hamarosan érkező amerikai inflációs adatot. A magyar fizetőeszköz reggel óta 0,4 százalékot erősödött az euróval szemben, az európai közös pénz jegyzése ezzel 376,9 forintra csökkent. A dollárhoz képest még lendületesebben, 0,6 százalékkal erősödik a forint, a zöldhasúért néhány perccel 14 óra előtt 341,8 forintot kértek.


