Nagyobb mínuszban zárták a szerdai kereskedést a nyugat-európai tőzsdéken, a vezető indexek Frankfurttól Londonig mintegy egy százalékkal ereszkedtek. A pesti tőzsdén is az eladók domináltak, a BUX azonban megúszta kisebb, 0,3 százalékos csökkenéssel, így 50 074 ponton nyugtázta a napot.

Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A hazai parkett forgalma ezzel együtt „nyárias”, mindössze 5,3 milliárd forint volt.

A vezető részvények közül az OTP szerepelt a leggyengébben, a bankpapírt 1,6 százalékkal ütötték lejjebb, egészen 11 795 forintig. Pirosban zárt a Magyar Telekom is, amely 0,4 százalékkal, 405,5 forintra ereszkedett a nap végére.

A Mol és a Richter piacán ugyanakkor dacoltak a negatív hangulattal a kereskedők. Az olajrészvény 1,2 százalékkal, 3040 forintra drágult, a gyógyszergyártó papírjai pedig fél százalékkal, 8350 forintig kapaszkodtak fel.

A forint háromhavi mélypontra gyengült szerdán napközben, miután a befektetőket az Európai Bizottság legfrissebb jogállamisági jelentésében szereplő, Magyarországnak szóló kritikák, valamint az S&P hitelminősítő pénteken esedékes országvizsgálata is óvatosságra késztette.

Euró-forint graf mai
 

Az euró jegyzése a tőzsdezárásra áttörte a 380-as szintet, a közös európai pénzért 380,8 forintot kértek, ami 1,5 százalékos forintleértékelődés. A dollárhoz képest ugyancsak másfél százalékot rontott a hazai fizetőeszköz, az amerikai pénzt ezzel már 350 forint felett jegyezték, pár perccel délután öt óra után.

Háromhavi mélypontra zuhant a forint – Brüsszel és New York felé tekintve

Utoljára tavasszal volt ilyen gyenge a magyar pénz.