Nyolchavi csúcson az amerikai jelzáloghitel kamata
Az Egyesült Államokban népszerű 30 éves futamidejű, fix kamatozású jelzáloghitelek kamatlába csütörtökön a Mortgage News Daily szerint elérte a 7,22 százalékot. Ez a legmagasabb érték november eleje óta.

Fotó: Shutterstock
A hírrel kapcsolatban a CNBC emlékeztetett, hogy a jelzáloghitelek kamatlábai lazán követik a 10 éves állampapír hozamát, amely a vártnál jóval erősebb foglalkoztatási adat hatására feljebb ugrott. A kamatlábak azonban már a múlt héten emelkedni kezdtek, miután Jerome Powell, a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke jelezte, hogy a központi bank a júniusi szünetet követően folytathatja a kamatemelést.
Powell a júniusi Fed-ülés után a kongresszus előtt tett megjegyzéseiben azt mondta, hogy a központi banknak „hosszú utat kell megtennie” ahhoz, hogy az infláció ismét elérje a 2 százalékos célt. A következő kamatdöntés július 26-án lesz.
A 30 éves fix kamatozású jelzáloghitelek az elmúlt héten 31 bázisponttal drágultak. Egy 400 ezer dolláros jelzáloghitelt felvevő lakásvásárló esetében a havi törlesztőrészlete mindössze egy hét alatt 2637 dollárról 2720 dollárra ugrott.

Fotó: AFP
Az eladók számára a magasabb jelzáloghitel-kamatlábak úgynevezett „aranybilincs-hatást” okoznak.
A jelenlegi lakástulajdonosok túlnyomó többségének ugyanis ma 4 vagy akár 3 százalék alatti kamatozású jelzáloghitele van, mivel a kamatok a koronavírus-járvány első évében rekordalacsonyak voltak. Ők most nem akarnak költözni és ezáltal lemondani erről az alacsony kamatról, hogy magasabb kamattal új ingatlant vásároljanak.
„A legfrissebb adatok szerint a lakásvásárlók közel 82 százaléka arról számolt be, hogy a meglévő alacsony kamatozású jelzáloghitelük miatt bezárva érzi magát, míg az eladási tervvel nem rendelkező lakástulajdonosok közül körülbelül minden hetedik a korábban felvett hitelek alacsony kamatára hivatkozott indokként arra, amiért nem mozdul” – emlékeztetett közleményében a Jiayi Xu, a Realtor.com közgazdásza.
Emiatt kritikus hiány van eladásra szánt lakásokból, 20 százalékkal kevesebbet hirdettek meg eddig az idén, mint tavaly.


