Úgy látszik, tartósabban meg tud kapaszkodni a 380-as szint alatt az euró-forint keresztárfolyam, az európai fizetőeszközt kedd délután két óra után is 379,5 forinton jegyezték, ami 0,2 százalékos forinterősödést jelent. A hazai pénz egyébként már kora reggel áttörte a fontos szintet, napi csúcspontján 378,4-es szintig is lenézett a keresztárfolyam. A dollárhoz képest is jól indított a forint, negyed háromra azonban visszatért a nap eleji 345,5-ös szinthez.

Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A pesti tőzsdén meglehetősen gyér forgalomban kereskednek, a BÉT forgalma éppen csak meghaladja a 3,6 milliárd forintot. A BUX ezzel együtt erőt mutat, a vezető magyar tőzsdeindex 0,7 százalékkal, 50 470 pontra emelkedett.

A blue chip részvények közül az OTP teljesít a legjobban. A bankpapír a 12 ezer forintos szint felett is járt, délutánra 1,1 százalékos drágulást követően 11 990 forintnál állt a jegyzés.

A Mol és a Richter papírjai egyaránt fél százalékkal erősödtek, az olajrészvény 3020, a gyógyszergyártó 8385 forintba kerül a piacon. A Magyar Telekommal 0,1 százalékos pluszban, 414,5 forinton kereskednek.

 

A délelőtt nyitott rendelésállományának dinamikus növekedéséről beszámoló Gloster részvényei 1 százalékkal drágultak csekély forgalomban, a második negyedéves mérőszámaiban javulást regisztráló Duna House papírjai 0,4 százalékkal ereszkedtek.