BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elhunyt a magyar származású tőzsdegéniusz, aki megjósolta a dotcom-lufit, de a legbüszkébb arra volt, hogy minden este a családjával vacsorázott

Laszlo Birinyi megkerülhetetlen alakja volt a ’90-es évek amerikai tőzsdei szakértői közösségének, munkássága a mai napig nagy hatással van a technikai részvényelemzésre.

Életének 79. életévében elhunyt a modern részvénypiaci elemzés egyik legnagyobb úttörője, a magyar származású amerikai tőzsdegéniusz, Birinyi László, aki ugyan szakmája minden hegycsúcsát meghódította, legbüszkébb mégis arra volt, hogy minden este a családjával költötte el a vacsoráját.

Fotó: Birinyi László / Twitter

Birinyi László 1943-ban született Magyarországon, majd hétéves korában családjával az amerikai Pennsylvania államba emigrált. 1967-ben végzett történészként a University of North Carolina at Chapel Hill egyetemen, ahol programozni is megtanult, így 29 évesen meg is szerezte első állását a Wall Streeten, mint az Auerbach, Pollack & Richardson programozója. 

1975-ben mesterdiplomát szerzett a New York-i egyetemen üzleti adminisztráció szakon, majd egy évvel később már a Salomon Brothersnél dolgozott, mint bróker. Itt közel egy évtizedet töltött el, egészen az igazgatói pozícióig eljutva, ahol a részvényelemzési üzletágat vezette, illetve szerkesztette a vállalat hírlevelét is. 1998–2002 között a Deutsche Bank Securities globális kereskedési stratégájaként dolgozott.

Karrierje csúcsára a ’90-es években ért fel: 1989-ben megalapította saját tőkekezelő vállalatát Birinyi Associates néven, ahol a befektetési tanácsadáson túl tőzsdeelemzéssel is foglalkozott. Ekkor fejlesztette kifejezetten magas szintre a pénzáramlási analízis módszerét, amely máig az egyik legtöbbet használt technikai részvényelemzési indikátor, a Money Flow Index (MFI) hátteréül szolgál.

A modell az egyes árfolyamszintek mellett lebonyolított kereskedési volumen alapján jelzi előre a mögöttes trendek várható irányát: ha az árfolyam csökken, a forgalom pedig nő, akkor jó eséllyel tovább eshet a kurzus, és fordítva. 

Birinyi volt az egyik első szakember, aki a dotcom-buborék kirobbanása előtt a tech részvények eladására buzdított, 

ahogy egyike volt azon keveseknek is, akik a nagy gazdasági világválság mélypontját eltalálva az S&P 500 index legalacsonyabb értékén tanácsoltak pozíciónyitást ügyfeleik számára. 

2001-ben édesapja tiszteletére Laszlo Birinyi Sr. Distinguished Professorship in Hungarian Culture néven tehetséggondozó programot indított alma materén, amelyet egy egymillió dolláros adománnyal alapozott meg.

Felesége, Jill Costelloe Birinyi megemlékezésében elmondta: férje egy briliáns, csöndes és visszahúzódó ember volt, akinek a története egy igazi amerikai bevándorló sikertörténetként marad majd fent az utókor számára. 

Egy kiváló céget és egy kiváló életet épített fel, de mégis arra a tényre volt a legbüszkébb, hogy minden este a családjával vacsorázott.

Birinyi László több egészségügyi problémával való hosszas küzdelem után augusztus 21-én hunyt el.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.