Sikeres volt agyimplantátumokkal foglalkozó startupjának forrásgyűjtő köre, 280 millió dollárt szedett össze a cég a befektetőktől a technológiai fejlesztésekhez – jelentették be hétfőn Musk X-re átkeresztelt közösségi hálózatán, azaz a korábbi Twitteren.

Neuralink Illustration
Fotó: AFP

A gyűjtést a Founders Fund, Peter Thiel milliárdos kockázati tőkecége koordinálta.

A Neuralink a legismertebb szereplője az agytechnológiai cégek egyre növekvő mezőnyének. Részben egyébként éppen a Neuralink ismertségén felbuzdulva fordultak a befektetők a mintegy tucatnyi, hasonló technológiát kutató startup felé.

Június 26-ig 143 millió dollárt gyűjtöttek be az idegtechnológia területén működő különböző startupok. Ehhez képest 2022-ben összesen 278,1 millió dollár, 2021-ben pedig 518,9 millió dollár folyt be. Az egyik rivális, a Synchron Inc. tavaly vonta be az első beteget egy amerikai klinikai vizsgálatba, megelőzve ezzel a Neuralinket.

Muskék cége nemrégiben kapta meg az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság engedélyét a klinikai humán vizsgálatok elvégzésére. A vállalat egy olyan kis méretű eszközt fejleszt, amely összeköti a páciens agyát egy számítógéppel. A kütyüt be kell fúrni az emberi koponyába.

A Neuralinket korábban masszívan kritizálták különböző tengerentúli állatvédő csoportok a főemlősökön végzett kísérletei miatt, amelyekben állítólag túl sok emberszabású majom vesztette életét. Az év elején az amerikai közlekedési minisztérium is vizsgálatot indított a vállalat ellen, miután egy állatvédő szerint a startup szabálytalanul szállíthatott veszélyes anyagokat.

Elon Musk szerint az agyba ültetett csipek betegségek széles körét gyógyíthatják az autizmustól a kóros elhízásig, de a gondolattal történő webböngészést és a telepátiát is lehetővé tehetik.