BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
kone

Újabb európai cég hagyja el Oroszországot

Az orosz–ukrán háború kirobbanása, majd a szankciók bevezetése után számtalan cég hagyta el az országot, most a finn Kone adta el helyi eszközeit. Igaz, sok vállalat egyáltalán nem sieti el a távozást.

A felvonó- és mozgólépcső iparágának egyik globális vezetője, a Kone lezárta oroszországi eszközeinek eladását, amit az S8 Capital orosz holding szerzett meg. A hatóságok jóváhagyták az üzletet, így a finn liftgyártó teljesen kivonul az országból, azonban az ügylet értékét nem árulták el a felek, ahogy egyéb részleteket sem.

kone
Fotó: Shutterstock

A vállalat mintegy 300 embert foglalkoztatott a eurázsiai országban, az orosz divízió a Kone globális értékesítésének kevesebb mint 1 százalékát tette ki. Az S8 Capital már több, az országból távozó cég helyi üzletágát megvásárolta, például a szintén liftket és mozgólépcsőket gyártó Otis, a német Bosch és a Continenta orosz eszközeit is bezsebelte – írja a Reuters.

A Kone még tavaly márciusában közölte: leállítja az eurázsiai országba a szállításokat és nem ír alá új megrendeléseket, majd nyáron azt is bejelentette, hogy eladja az oroszországi üzletágát. Azonban a szankciókat bevezető országok cégei csak moszkvai hozzájárulással szabadulhatnak meg oroszországi eszközeiktől, amit nem könnyű megszerezni, így a folyamat rendszerint elhúzódik. Ehhez hozzá kell tenni: az orosz kormány osztalékfizetési tilalmat is elrendelt tavaly, 

így az érintettek egyetlen centet sem tudnak kiutalni az országból. 

Mindenesetre a finn liftgyártó csatlakozik azon nyugati cégek hosszú listájához, amelyek a háború kirobbanása után távoztak Oroszországból. Az autógyártók például jelképes összegért cserébe szabadultak meg az eszközeiktől, viszont a szerződéseikben visszavásárlási záradékban jelezték szándékukat a majdani visszatérésre. A francia Renault például egy rubelért adta el többségi részesedését az orosz Avtovazban, de hatéves visszavásárlási opcióval élt.

A japán Nissan is egy euróért adta át az oroszországi üzletágát egy állami tulajdonú szervezetnek. Ellenben a Volkswagen 125 millió euróért értékesítette kalugai gyártóüzemét és helyi leányvállalatait az Avilon autókereskedő csoportnak. Szimbolikus, mindössze egyeurós áron adta el hét sörfőzdéjét a Heineken, a vevő pedig a csomagolási és kozmetikai piacon tevékenykedő Arnest. Ugyanakkor számtalan vállalkozás maradt az eurázsiai országban, például a Raiffeisen sem sieti el a távozást.

Óriási pénzt buktak az orosz piacról távozó cégek, azonban vannak, akik még mindig támogatják a kivonulást

Európa legnagyobb vállalatai legalább 100 milliárd eurós közvetlen veszteséget szenvedtek el oroszországi tevékenységeik miatt az orosz–ukrán háború kitörése óta. A 600 európai cég éves jelentéséből és 2023-as pénzügyi kimutatásából készült felmérés azt mutatja, hogy 176 vállalat számolt el veszteségekről az oroszországi vállalkozásaik eladása, bezárása vagy leépítése következtében.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.