BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Most már nagyon kivonulna Oroszországból a Heineken, még veszteséggel is

Ezt lassan már egy éve ígéri a sörgyártó, de még mindig nem lépte meg, sőt, újabb és újabb furcsaságok derülnek ki az orosz leányvállalataival kapcsolatban.

Közel egy év után sem adta fel a Heineken, hogy végleg kivonul Oroszországból, igaz, ezt már tavaly március óta ígéri a sörvállalat. Az ügy pikantériája, hogy a cég helyi leányvállalatai nemrég lebuktak: nemcsak a Heineken saját söreit, de mások termékeit is forgalmazzák, mint például az Amstelét, sőt, újakat is bevezettek az orosz piacon. 

Moscow,,Russia,-,April,13,,2018:,Heineken,Beer,Global,Brand.
Moscow, Russia - April 13, 2018: Heineken beer global brand. Heineken Lager Beer is the flagship product of Heineken
Fotó: Shutterstock

Ezt a Follow the Money című oknyomozó portál szellőztette meg, amire a Heineken is kénytelen volt közleményben reagálni. A Reuters hírügynökség idézte kommentárjukat, amelyben arról írtak, hogy továbbra is gőzerővel keresik a megoldást, hogy eladhassák oroszországi érdekeltségüket, még ha ez tetemes veszteséget okoz is számukra anyagilag. 

A cég becslése szerint mintegy 300 millió eurónyi veszteséggel jár majd, hogy eladja orosz érdekeltségeit, amire szerinte még az idén sor kerül. 

Közben a helyi kollégáink azon fáradoznak, hogy életben tartsák az üzleteiket, elkerüljék az államosítást, és biztosítsák, hogy a megélhetésük ne kerüljön veszélybe

– közölte a cég, hozzátéve: nem történt pénzmozgás az anyacég és az oroszországi leányvállalatok között a háború kitörése óta. 

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.