BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Miniature,Senior,Men,And,Money
Miniature senior men and money
nyugdíj, megtakarítás,

Nyugdíjra gyúrva: közel 1,7 millió forintot tart, aki idős korára tesz félre

Tovább javultak a nyugdíjpénztári hozamok, egyre népszerűbbek az egészségpénztárak. Az egy főre jutó átlagos vagyon nagysága is új csúcsot ért el, a harmadik negyedévben megközelítette az 1,7 millió forintot, 20 százalékkal felülmúlva az egy évvel korábbit.

Az önkéntes nyugdíjpénztárakban kezelt összesített vagyon 2023 harmadik negyedében tovább nőtt a negatív globális tényezők számlájára írható korábbi lendületvesztést követően. A július–szeptemberi 1,76 ezer milliárd forint feletti összeg azt jelenti, hogy a pénztárakban kezelt nyugdíj-megtakarítások korábban nem látott magas szintet értek el – egyebek mellett ez is kiderül az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) friss szektorelemzéséből.

Miniature,Senior,Men,And,Money
Miniature senior men and money
nyugdíj, megtakarítás,
A befizetések zöme a munkavállalóktól érkezik. 
Fotó: Shutterstock

A vagyon gyarapodása a tagi és munkáltatói befizetések emelkedésének, valamint annak köszönhető, hogy folytatódott a hozamok múlt év közepétől elkezdődött javulása. Az első kilenc hónapban az éves nominális hozam 3,5 százalékra nőtt, az infláció enyhülésével pedig mind beláthatóbb közelségbe kerül a pozitív reálhozam is.

Húsz százalékkal nőtt az egy főre jutó átlagvagyon

A nyugdíjpénztári tagok tagdíjbefizetései július–szeptember folyamán 28,9 milliárd forintot tettek ki, ami az egy évvel korábbi értéket majdnem 10 százalékkal múlja felül. Ez a bővülés egyszerre tulajdonítható a munkaadók és a munkavállalók magasabb befizetéseinek: a pénztártagok 8, a munkáltatók több mint 12 százalékkal növelték hozzájárulásukat. 

Mindez azt eredményezte, hogy bár a befizetések túlnyomó többségét változatlanul a munkavállalók teljesítik, az egyre nagyobb felelősséget vállaló munkáltatói oldal részesedése az összes befizetésből a 2022-es 32 százalék után immár 37 százalékon áll. A befizetések és a hozamok növekedése miatt nem csak a pénztárakban kezelt teljes vagyon, hanem 

az egy főre jutó átlagos vagyon nagysága is új csúcsot ért el, a harmadik negyedévben ez megközelítette az 1,7 millió forintot, 20 százalékkal felülmúlva az egy évvel korábbit.

„Bár a friss adatok is azt mutatják, hogy a munkáltatók körében egyre inkább terjedőben van a felelős, a dolgozók jövőjét, biztonságát szem előtt tartó szerepvállalás, az ÖPOSZ célja az, hogy még inkább bevonja a munkaadói oldalt, hiszen erős munkáltatói háttér nélkül nincs jól működő kiegészítő nyugdíjrendszer. Éppen ezért kezdeményeztünk egyeztetéseket a Gazdaságfejlesztési Minisztériummal a Makronóm Intézettel közösen összeállított, az öngondoskodást erősíteni hivatott javaslatcsomagunkról, amelynek egyik lényeges iránya éppen a munkáltatói szerepvállalás erősítése, ezen keresztül pedig a taglétszám növelése” – mondta Nagy Csaba, az ÖPOSZ elnöke.

Egyre többen lépnek be az egészségpénztárakba

Az önkéntes egészségpénztárakban folytatódott a taglétszám növekedése, a harmadik negyedévben már 1,02 millió főt számlált a tagság. Az egészség- és nyugdíjpénztárak összesített taglétszáma meghaladta a 2,06 millió főt, ami felülmúlja az egy évvel korábbi 2,04 milliós szintet.

Jelentős potenciált jelentene az egészségpénztári szektornak, ha a szabályozók visszaterelnék a munkáltatókat a rendszerbe, hiszen így olyanok számára is hozzáférhetők lennének ezek a szolgáltatások, akik maguk nem képesek a takarékoskodásra

– húzta alá az ÖPOSZ elnöke.

A harmadik negyedévben az egészségpénztárakban kezelt összesített megtakarítás meghaladta a 72,7 milliárd forintot, ami az egy évvel korábbinál több mint 16 százalékkal magasabb érték. Ez a tempós növekedés elsősorban annak köszönhető, hogy a tagok csaknem 20 százalékkal növelték befizetéseiket, de a munkáltatók által teljesített összegek is bővültek – igaz, csak feleekkora ütemben.

Az ÖPOSZ friss adatai is megerősítik, hogy az egészségpénztári tagok tisztában vannak ennek az szja-visszatérítéssel is támogatott öngondoskodási formának a sokoldalú felhasználhatóságával, és élnek is vele. Erre utal, hogy a megszokott egészségügyi szolgáltatások igénybevétele mellett kiemelkedően népszerűek a kiegészítő szolgáltatások. 

A lakáscélú jelzáloghitel-törlesztéshez teljesített kifizetések összege például több mint 54 százalékkal nőtt éves szinten, míg a gyermekekkel kapcsolatos szolgáltatási kiadások 25 százalék feletti ütemben növekedtek.

Mivel az szja-visszatérítéssel kapcsolatos év végi befizetési hajrá még előttünk van, valószínűsíthető, hogy a munkavállalói és a munkáltatói hozzájárulások lendülete megmarad a negyedik negyedévben. Ha ezek a várakozásaink beigazolódnak, akkor az idén az év egészét tekintve a nyugdíjpénztári befizetések értéke meghaladhatja a 126 milliárd forintot a tavalyi 120 milliárd forintot követően, az egészségpénztári befizetések összértéke pedig 71 milliárd forint fölé gyarapodhat a 2022-es 59,3 milliárdról

– mondta Nagy Csaba.

„Az elmúlt három-négy év próbára tette a hosszú távú megtakarítók türelmét”

Ha lesz rá kormányzati szándék, mi is támogatni fogjuk az szja-visszatérítés összegének emelését, a másfél évtizede érvényben lévő 150 ezer forintban maximált keretösszeg ugyanis elinflálódott, ennek korrekciója pedig hatékonyabban tudná ösztönözni a nyugdíj- és egészségcélú öngondoskodást – mondta a Világgazdaságnak Nagy Csaba, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke.

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.