Szinte pillanatok alatt a Tesla és a Visa elé vágott a világ legnagyobb tőzsdei értékű vállalatainak a listáján a Novo Nordisk, miután a népszerű súlycsökkentő gyógyszer, a Wegovy gyártója egy még hatásosabb fejlesztésről osztott meg kedvező híreket befektetőivel – írja a Reuters.

Xinhua Headlines: China remains priority market for foreign enterprises
Pörög a termelés a Novo Nordisk kínai gyárában. Fotó: Li Ran / XINHUA / Xinhua via AFP

Mintha puskából lőtték volna ki a Novo Nordisk részvényárfolyamát

A dán gyógyszergyártó ugyanis arról számolt be, hogy amycretin nevű kísérleti gyógyszere tablettás változatának I. fázisú klinikai tesztjének eredményei szerint a résztvevők 12 hét után máris 13,1 százalékot veszítettek súlyukból. Összehasonlításképpen a cég jelenlegi kasszasiker-terméke, a Wegovy 12 hét után csupán 6 százalékos, míg 68 hét után 15 százalékos súlyvesztést eredményez. A kísérleti fázisban lévő szer tehát alaposan felforgathatja majd a piacot.

A Novo Nordisk részvényei a hírre közel 10 százalékkal, 136,7 dollárra drágultak, így a dán cég tőzsdei kapitalizációja 610 milliárd dollárra ugrott, ami a globális rangsorban a 12. helyhez elegendő, azaz egy nap alatt két céget, a Teslát és a Visát is sikerült megelőznie. Sőt, jóval közelebb került legnagyobb riválisához, az amerikai Eli Lillyhez a világ legértékesebb gyógyszergyártójához is, amely 746 milliárd dolláros kapitalizációval tanyázik a globális lista 10. helyén.

A befektetők érthetően örömmámorban törtek ki, mivel kiderült, hogy a rendkívül sikeres Wegovy-n túl is van perspektíva a cégben.

Lenyomják az Eli Lillyt is

A dán vállalat részvénykurzusa egyébként több mint a háromszorosára nőtt 2021 júniusa óta, amikor az Egyesült Államokban engedélyezték a heti rendszerességgel beadandó Wegowy-injekciókat. Ezzel a Novo Nordisk a francia LVMH luxuscikk-gyártót megelőzve, már tavaly Európa legértékesebb tőzsdén jegyzett vállalatává lépett elő.

A Berenberg elemzőinek múlt heti számításai szerint a Novo jelenlegi értékének közel a fele már eddig is a vállalat új kísérleti gyógyszereivel, köztük az amycretinnel kapcsolatos várakozásokon alapult.

Az amycretin csütörtökön közölt eredményei más, fejlesztés alatt álló súlycsökkentő tablettáknál, például a rivális Eli Lilly orforglipronjánál is kedvezőbbek

– emelte ki Markus Manns, a németországi Union Investment portfóliómenedzsere, aki maga is a Novo részvényese.

A Lilly kísérleti tablettája ugyanis csupán 36 hét után hoz 14,7 százalékos súlycsökkenést az elhízott vagy túlsúlyos embereknél.