A vártnál erősebb idei gazdasági aktivitás nem változtatta meg lényegesen a Federal Reserve várakozását, hogy a csökkenő lehetővé teszi a kamatcsökkentést ebben az évben – mondta Jerome Powell Fed-elnök szerdán egy konferencián a kaliforniai Stanfordban.

Fotó: Mandel Ngan / AFP

A munkaerőpiaci feltételek most kevésbé feszesek, mint az elmúlt években, ami enyhítette azokat az aggodalmakat, hogy a fizetések és az árak együtt emelkednek, s kialakul a bérspirál – mondta Powell. Hozzátéve: a vártnál keményebb januári és februári inflációs adatok nem ingatták meg a Fed azon nézetét, hogy az árnövekedés ennek ellenére is lassulni fog.

A Fed tisztviselői tavaly július óta 5,25 és 5,5 százalék között tartják az irányadó rövid lejáratú kamatlábat.

Az alapinfláció mutatói tavaly nyár óta jelentősen lehűltek. A legtöbb tisztviselő továbbra is legalább három kamatvágást várt ebben az évben a legutóbbi ülésükön benyújtott előrejelzésekben. A határidős kamatpiacok befektetői jelenleg valamivel több, mint 50 százalék esélyt adnak arra, hogy a Fed júniusban csökkenti a kamatlábakat. 

A Fed tisztviselőinek következő ülése április 30. és május 1. között lesz.