BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kíméletlen csapkodásba kezdett a bitcoin árfolyama: ez áll a látszólag véletlenszerű hullámzás mögött

Nehéz heteken van túl a legnagyobb kriptodeviza, a gyér nyári forgalomban rongybabaként rángatják kurzusát a befektetők. A bitcoin árfolyama az elmúlt napokban 56 ezer és 65 ezer dollár közt minden szintet megjárt.

Váratlanul izgalmas napokat élhettek át a bitcoin befektetői: a legnagyobb kriptodeviza árfolyama másfél hete öthavi mélypontot jelentő 55 ezer dollár környékére süllyedt, majd elkezdett talpra állni, a hét végi Donald Trump elleni merényletkísérlet pedig végtelenül felpörgette a folyamatot, korrigálva ezzel az elmúlt egy hónap minden veszteségét azoknak, akik a vesszőfutás ellenére is kitartottak a token mellett. Ők viszont jobban jártak, ha kiszálltak a csúcson: a token jegyzése ugyanis ismét szakad.

Bitcoin - virtual currency
Nagy mínuszok után látványos pluszokat hozott a bitcoin / Fotó: DPA Picture-Alliance via AFP

Gyenge hetei voltak a bitcoinnak

Az elmúlt hetek gyengélkedése mögött elsősorban az állt, hogy a német kormány tömegével kezdte el értékesíteni a rendőrsége által bűncselekmények során lefoglalt, relatíve nagy mennyiségű bitcoinvagyonát, ez pedig a nyári időszak alacsony forgalmában elrontotta a kriptopiaci hangulatot, átfogó mélyrepülést idézve elő a szektorban. A befektetőket emellett a francia választás váratlan eredménye és az amerikai választás miatti piaci bizonytalanság is nyomasztotta.

Aztán érkezett egypár váratlanul kedvező amerikai makroadat, ami a Fed kamatvágási hajlandóságát erősítette, ez pedig valamelyest javítani tudta a hangulatot, a bitcoin árfolyama el is indult ismét felfelé. 

Aztán jött a hétv égi Trump-merényletkísérlet, és valósággal felrobbantotta a token jegyzését.

A bitcoin árfolyama a lövések eldördülését követően 11 százalékot ralizott bő két nap alatt, és az árfolyam ismét megközelítette a legutóbb június végén látott 65 ezer dolláros szintet. 

 

A felfutás mögött az a várakozás állt, hogy a sikertelen merényletet követően megugrik Trump népszerűsége a választók körében, ami javítja a republikánus elnökjelölt novemberi győzelmi esélyeit – ez pedig a volt elnök kriptobarát fordulata miatt örömhír volt a szektor számára.

Az Mt. Gox kompenzációja borítja a piacot

Egy ideje már tudni lehet, hogy a még tíz évvel ezelőtt bedőlt japán kriptotőzsde, az Mt. Gox a napokban kezdi majd meg visszajuttatni volt ügyfeleinek az őket megillető tokeneket, de a pontos időpont eddig nem volt ismert. 

Az Arkham Intelligence adatszolgáltató ma hajnalban kiszúrta, hogy hatalmas mozgolódás indult meg a tőzsde kriptotárcái körül: a japán cég közel 140 ezer bitcoint utalt át egy offline hideg tárcájából több online címére, ami a szakértők szerint a bitcoinok visszautalása előtti egyik utolsó lépés lehet már.

A befektetők ezt látva attól tartanak, hogy a kártérítést megkapó volt ügyfelek záros határidőn belül piacra dobják majd a tokeneket, ami 

a gyér nyári forgalomban látványos kínálati többletet eredményezhet a piacon, lenyomva a bitcoin árfolyamát.

Az Arkham közlését követően – amit a Cointelegraph dolgozott fel – több mint 3 százalékot esett a bitcoin jegyzése, 62 500 dollár környékére rántva ezzel a kurzust.

A bitcoin-ETF-ek iránt továbbra is hatalmas az érdeklődés

Az intézményi tőke az elmúlt hetekben egy hónapnyi kihagyást követően ismét visszatért a kriptopiacra: a bitcoinba fektető alapok a múlt héten 1,35 milliárd dollárnyi friss tőkét tudtak kezelésük alá vonni, ezzel háromhetesre nyújtva a token ETF-jeinek pozitív mérlegét. 

A vállalati befektetők a bitcoin árfolyamának mélypontja környékén fordultak vissza az eszközosztály felé, az 54 ezer dolláros szint elérésekor nagyjából 400 millió dollárt öntöttek az ETF-ekbe.

A januárban debütált bitcoin-ETF-ekben jelenleg 55,2 milliárd dollárt fialtatnak a befektetők, a legnagyobb alapok listáját továbbra is

  • a BlackRock IBIT-je vezeti a maga 19,3 milliárdos kezelt vagyonával, 
  • a második helyen a 16,97 milliárdos Grayscale-féle GBTC, 
  • a dobogó alsó fokán pedig a Fidelity FBTC-je áll 11,7 milliárdos tőkéjével.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.