BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A húszik a konténerhajókat támadják, amin a hajózási cégek hatalmasat kaszálnak

A jemeni lázadók által kikényszerített kerülő eltüntette a túlkapacitást, így a vállalatok jóval többet kérhetnek szolgáltatásaikért. A dán Maersk februárban még ötmilliárd dolláros mínuszt várt idén, most már három-ötmilliárd dolláros nyereségre számít.

Május óta immár harmadjára emelte meg profitvárakozását a világ második legnagyobb konténerszállító társasága, a dán AP Moller-Maersk, miután a vállalat hasznot húz a vörös-tengeri hajózást megzavaró húszi támadásokból és a globális kereskedelem változatlan erejéből.

Ane Maersk container ship arriving at Port of Felixstowe, Suffolk, England, UK OOCL Zeebrugge at quayside
A Maersk számára pont kapóra jöttek a húszi támadások / Fotó: Getty Images

Brutális emelkedés a profitvárakozásban

A dán hajózási társaság csütörtökön már arról számolt be, hogy 3-5 milliárd dolláros működési eredményre számít az év egészében, szemben a korábbi, júniusban közzétett előrejelzésével, amely 1-3 milliárd dolláros nyereséget várt. A cég februárban még arra készült, hogy 5 milliárd dolláros mínuszban zárja az idei évet. 

Ennek ellenére az idei év kezdete óta a Maersk részvényei 13 százalékot vesztettek értékükből.

A Maersk júniusban változtatott legutóbb előrejelzésén, mivel a növekvő késések és a kikötőkben kialakuló dugók az egekbe repítették a tengeri szállítmányozási árakat – idézi fel a Financial Times. A cég a globális kereskedelem mérőszámaként használt konténernövekedést 4–6 százalék közé várja, míg júniusban még csak 2,5–4,5 százalékos bővülésre számított.

A Maersk megkéri a hosszadalmas kerülők árát

A Szuezi-csatornán keresztül történő szállítást megbénító húszi támadások hatására a konténerekkel megrakott óceánjárók hosszabb és drágább kerülőutakon közlekednek, hiszen az Ázsia és Európa közötti hajózáshoz így meg kell kerülniük Afrikát.

A dán hajózási óriás eleinte úgy vélte, hogy a kulcsfontosságú kereskedelmi útvonal elkerülésére csak pár hónapig kényszerül majd, ám 

ma már arra számít, hogy a Vörös-tenger az év végéig kerülendő terület lesz, de lehet, hogy még jövőre is.

A Maersk azt is elárulta csütörtökön, hogy a második negyedévben bevételei 2 százalékos csökkenés után 12,8 milliárd dollárt tettek ki, míg nyeresége 40 százalékos zsugorodást követően 963 millió dollár volt. Noha az elmúlt egy-két hétben a konténerszállítási árak némileg mérséklődtek, továbbra is a korábbi csúcsok közelében, a normál üzletmenethez képest emelkedett szinten vannak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.