BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Álomból rémálom: lepofozták az Nvidia árfolyamát

Hiába teljesít terv és erő felett a világ második legértékesebb tőzsdei cége, a befektetők mindig találnak valamit, amibe beleköthetnek, amin aggódhatnak. Ez történt most is: az Nvidia meghaladta ugyan a célszámokat, de ezúttal az árnyalatnyival gyengébb kilátások vezettek a brutálisan túlárazott részvényárfolyam megroppanásához.

Hatalmas érdeklődés övezte az Nvidia szerdai amerikai tőzsdezárást követően közreadott, aktuális, második negyedéves gyorsjelentését, az abban szereplő számok és a csatolt előrejelzés ugyanis az utóbbi két-három évben már alapjaiban meghatározza a befektetőknek a mesterséges intelligenciához (MI) való hozzáállását. 

nvidia
Az Nvidia alacsonyabb fordulatszámra kapcsolhat – ettől rettegnek a befektetők / Fotó: Getty Images

Ha az Nvidiának jól megy, akkor az egész ágazat prosperálásában hisznek, ha gyengébben teljesít, akkor már temetik is a szektort. Az MI-alkalmazásokhoz bivalyerős csipeket és más eszközöket gyártó, s e téren a globális mezőnyből messze kiemelkedő amerikai vállalat ezúttal csalódást okozott, s ezzel magával rántotta a teljes csipszektort.

Nem tud elég jó lenni az Nvidia

Az Nvidia számai erősek voltak ugyan, de nem eléggé ahhoz, hogy összességében megfeleljenek a valóságtól elrugaszkodott, vérmes elemzői várakozásoknak – dacára annak, hogy a legfontosabb sorokon ezúttal is állva hagyták az elemzőket. Ennek nyomán, 

a gyorsjelentést követően mintegy 7 százalékkal zuhant a cég részvényárfolyama, bő 200 milliárd dollárral slankítva a társaság piaci értékét. 

A kurzus az idén a gyorsjelentés publikálásáig több mint 150 százalékkal emelkedett, ami 1820 milliárd dolláros értéknövekedés, s ezzel a cégóriás piaci kapitalizációja meghaladta a 3098 milliárd dollárt. Ez a második helyhez volt elég, az élen az Apple áll 3453 milliárd dollárral. 

Az eleve brutálisan túlértékelt Nvidia a zuhanásával a világelső szerződéses csipgyártót, a tajvani TSMC-t is meglegyintette, az utóbbi árfolyamából 2 százalék morzsolódott le, de a teljes szektor fekete csütörtök elé néz. A riválisok közül

  • az SK Hynix 4,5 százalékot,
  • a Samsung 2,8 százalékot,
  • az AMD 2,7 százalékot,
  • a Broadcom 1,9 százalékot esett.

Most a Wall Streeten az egy évvel korábbihoz viszonyítva 112 százalékos bevételnövekedést vártak az Nvidiától, ez a gyakorlatban 28,69 milliárd dolláros bevételnek felelne meg a május–júliusi időszakra. Ehhez képest 30,04 milliárd dolláros, azaz 122 százalékos lett az éves plusz. 

A 17 milliárd dolláros nyereség sem meggyőző

Az Nvidia egy részvényre eső kiigazított nyeresége (EPS) 68 cent volt, ez is verte a Wall Street-i elemzők 66 centes várakozásait. Az adózott nyereség 152 százalékkal, 16,96 milliárd dollárra nőtt. 

A vállalat bruttó haszonkulcsára a rendkívül tőkeigényes kapacitásfejlesztő beruházások finanszírozása nagy nyomást helyez, ennek megfelelően az LSEG elemzői konszenzusa 3 százalékponttal, 75,8 százalékosra mérséklődött az előző negyedévihez viszonyítva. 

Jensen Huang alapító-vezérigazgató nehézségekről is szót ejtett az elemzői tájékoztatón / Fotó: AFP

A tényadat 75,7 százalék lett, tehát ezen a soron is – hajszállal – jobban teljesített a vártnál az Nvidia. A Reuters megjegyzi, hogy ez a mutató még így is kiemelkedik a mezőnyből, a rivális AMD például 53 százalékos marzsot mutatott ki a második negyedévéről. A gyorsjelentéshez adott prognózisukban a folyó üzleti negyedévre már csak 75 százalékos bruttó marzzsal kalkulálnak, de ez mindkét irányban fél-fél százalékkal kilenghet. 

Az elemzők itt 75,5 százalékos konszenzusra jutottak. Ők a harmadik negyedévre 31,69 milliárd dolláros árbevételt várnak az Nvidiától, ami azt jelenti, hogy 

megszakadhat a három számjegyű forgalombővüléssel jellemzett, öt negyedéven át tartó sorozatuk, amit egy éve egy 206 százalékos ralival indítottak útjára. 

A társaság ezzel szemben 32,5 milliárd dollárt szeretne látni a kasszájában, ami 600-600 millióval térhet el pluszban és mínuszban.

A generatív mesterségesintelligencia-fejlesztéseket és -alkalmazásokat övező, túlfűtött hangulatnak az sem tett jót, hogy Jensen Huang alapító-vezérigazgató elismerte: komolyabb csúszásban vannak az extra nagy teljesítményű Blackwell csipek gyártásának megkezdésével, ami nyilvánvalóan kihat majd a nyereségtermelés tempójára is. 

A Blackwell lesz az új profitcentrum

A termelés a negyedik negyedévben indul meg – várhatóan. Huang szerint azonban a csúszás nem lesz érdemi hatással a profitra, mivel ügyfeleik a jelenlegi kínálat csúcsát jelentő Hopper-csipeket is zsákszám vásárolnák, s már így sem tudják kielégíteni a fokozódó igényeket. 

A vezérigazgató jelezte, hogy a Blackwell-mintákat a tervezés finomhangolását követően szállítja ki partnereinek és ügyfeleinek, és a negyedik negyedévben több milliárd dolláros bevételt vár ezektől a csipektől. Megrendelőkből amúgy sincs hiány, az Nvidia legnagyobb ügyfelei,

  • a Microsoft,
  • az Alphabet,
  • az Amazon
  • és a Meta Platforms,

együttesen várhatóan több mint 200 milliárd dollárnyi fejlesztést hajtanak végre csak 2024-ben, ennek nagy részét az MI-infrastruktúra kiépítésére szánják.

Az Nvidia hiába teljesít önmagához és a szektortársaihoz képest folyamatosan kiemelkedően, a piaci pszichózissal nem tud mit kezdeni 

– véli Ryan Detrick, a Carson Group vezető piaci stratégája, rámutatva egyúttal arra, hogy az éves összevetésű tervszámok még mindig szépen mutatnak ugyan, de negyedévről-negyedévre már láthatóan fogytán van a lendület. Persze képtelenség ezt a növekedési tempót az idők végezetéig fenntartani, ám ezt meg is kell értetni a részvényesekkel.

A versenyhatóságok is felébredtek

Az Nvidiával kapcsolatban azt is érdemes megjegyezni, hogy lassan utoléri a nagy technológiai cégek átka, és teljesítményével és termékeinek vitatható értékesítési módszereivel felhívja magára a versenyhatóságok figyelmét. 

Most éppen az Egyesült Államok és Dél-Korea szabályozó hatóságaitól kapott információkéréseket erre vonatkozóan, korábban az EU, a britek és a kínaiak szabályozó hatóságai firtattak ezt-azt.

A Reuters a múlt hónapban arról számolt be, hogy a francia trösztellenes hatóság már vádemelésre készül az Nvidia ellen állítólagos versenyellenes gyakorlata miatt. Amerikában pedig azt vizsgálják, hogy az Nvidia az MI-csipjeinek értékesítését nem köti-e a hálózati eszközeinek megvásárlásához, egyfajta tiltott árukapcsolást feltételeznek e téren.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.