BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Két magyar blue chip is beszakadt hétfőn

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Estek a meghatározó európai indexek hétfőn. A BUX sem volt kivétel, ám még így is felülteljesítő volt például a DAX-hoz képest.

A kockázatkerülőbbé vált globális befektetői hangulat hatására, valamint az európai gyorsjelentési szezon felpörgését megelőző kivárás közepette az OTP és a Richter mínuszba húzta a BUX indexet hétfőn. A pesti börze vezető indexe 0,3 százalékkal, 73 990 pontra csökkent a hét első kereskedési napján. A részvénypiac forgalma éppen csak hogy elérte a 7,7 milliárd forintot. Délután 5 óra körül a vezető európai indexek is kivétel nélkül mínuszban voltak. A DAX például 0,8 százalékot veszített addig pénteki záróértékéhez mérten. 

240619_bet_001_VZ, bét,
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Az OTP árfolyama 0,8 százalékkal, 18 785 forintra, míg a Richteré 1 százalékkal, 10 850 forintra csökkent. 

A Magyar Telekom 0,9 százalékkal, 1084 forintra, míg a Mol fél százalékkal, 2656 forintra drágult.

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! 

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

Jól szerepelt az Opus Globál, amely pénteken délután jelentette be, hogy új részvény-visszavásárlási programot indít , miután az előzőt nemrég lezárta, mivel elérte a kitűzött paramétereket. Hétfőn újabb közleményben tudatta a cég, hogy saját részvényeiből több mint 2,7 millió darabot átadott az MRP-szervezetének, közel 1,4 milliárd forint értékben. A tranzakciót követően a társaság közvetlen sajátrészvény-állománya 43 764 926 darab, csoportszinten pedig összesen 143 002 137 darab (20,48 százalék). A cég részvényei 2,2 százalékkal, 514 forintra erősödtek.

A forintból elszállt az erő. Késő délután az euró 401,8 forint körül járt a bankközi devizapiacon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.