
Csaknem megtriplázza osztalékát a Wizz Air riválisa
Jövőre részvényenként 12,1 pennys osztalékot javasol az EasyJet igazgatótanácsa, miután idén 4,5 penny osztott vissza a cég – közölte szerdán a fapados légitársaság, hozzátéve, hogy hatalmas lépést tettek idén középtávú céljaik felé, a forgalmat a szervezett utazási ajánlatok iránti erős kereslet is segítette.

Csúcsnyara volt az EasyJetnek
A javaslat szerint a brit diszkont-légitársaság az osztalék 20 százalékát már márciusban kifizeti – tették hozzá.
Csúcsnyarunk volt idén, sikerült csökkentenünk a téli veszteségeket is, az üdülési üzletág pedig fenomenálisan növekszik
– mondta Johan Lundgren vezérigazgató a Bloomberg TV-nek adott interjúban.
„Gyakorlatilag minden mérőszámunk dinamikusan javult, összességében is nagyon lendületes fejlődésről számolhatunk be” – tette hozzá.
Az EasyJet részvényei magyar idő szerint délelőtt 11-ig közel 2 százalékkal, 550 penny fölé emelkedtek Londonban.
Szerencsés kézzel választottak géptípust is
A brit fapados kizárólag az Airbus gépeivel repül, ám nem a problémás A320neo típusú repülőkkel, így szerencsésen elkerülte azokat a tényezőket, amelyek fapados versenytársait hátráltatták. A Ryanair a Boeing 737 Max típusú repülőgépeinek szállítási késedelmével küszködik, míg a Wizz Air Airbus A320neo típusú repülőgépeit a Pratt & Whitney hajtóművekkel kapcsolatos problémák, illetve azok felülvizsgálata miatt kellett részlegesen kivonni a forgalomból.
Lundgren szerint a vállalat hajtómű- és géptípusválasztása „jobb alternatívát” jelent, mint bármelyik másik légitársaságé.
Az EasyJet amúgy szeptember végén lezárt üzleti évében 610 millió angol fontos adózás előtti nyereséget termelt, ami összhangban van az elemzői becslésekkel. A légitársaság előrejelzése szerint az üdülési üzletág jövőre 25 százalékkal lő ki, mivel az Egyesült Királyságban továbbra is fellendülőben van a szervezett turizmus iránti keresletet.
Jól sikerült tehát Lundgren hattyúdala, mielőtt Kenton Jarvis, a légitársaság pénzügyi igazgatója a jövő év elején beül a helyére a vezérigazgatói székbe. Lundgren hét évig vezette a légitársaságot.
Az EasyJet a nagy európai fapados légitársaságok közül utolsóként számolt be a negyedik negyedévről. A részvényei idén közel 10 százalékkal erősödtek, szemben a Ryanairrel és a Wizz-zel, amelyek 4 százalékot, illetve 40 százalékot buktak.



