Nagyon jól járt, aki 2024-ben magyar részvényekbe fektette a pénzét, a hazai tőzsde ugyanis nemzetközi mércével is kiemelkedő hozamokat kínált, megverve számos meghatározó nyugati és régiós részvényindexet is. A pesti börze fő indexe, a BUX december közepéig 30 százalékot ralizott, ezzel a teljesítménnyel pedig lekörözte a 27 százalékot ralizó amerikai S&P 500-at, a 21 százalékot erősödő német DAX-ot, a 6 százalékot araszoló londoni FTSE 100-ról és a pár százalékkal leforduló párizsi CAC 40-ről nem is beszélve.
A régiós tőzsdék közül is kiemelkedik a magyar piac 2024-es hozama, amit egyedül a prágai PX tudott csak megközelíteni 23 százalékos meneteléssel. A román tőzsde fő mutatója ezzel szemben csupán 9 százalékot emelkedett, a lengyel WIG 20 pedig 3 százalékkal bukott alá.
A pesti tőzsdeindex ezzel újabb remek éven van túl, és még ha a 2023-as 38 százalékos ralit ezúttal nem is sikerült túlszárnyalni, így is sorra döntötte a rekordokat a hazai részvénypiac, a prémium magyar részvényekkel pedig szinte nem is lehetett mellényúlni.
A BUX index 16 tagja közül kilenc is 30 százalék feletti árfolyamnyereséget érhettek el a kockázatvállalóbb befektetők az osztalékokat figyelmen kívül hagyva is, miközben mindössze három papír maradt mínuszban. Az építőipar gyengélkedését nyögő Masterplast szűk 2 százalékkal, a szállítmányozási piacon navigáló Waberer’s 4 százalékkal fordult le, és a magyar olajipari óriás, a Mol részvényei is csupán 6 százalékot ereszkedtek a gyengébb iparági környezet és a kedvezőtlenebb befektetői megítélésnek is betudhatóan.
Aki elkerülte a három alulteljesítő hazai papírt, az viszont nagyot nyerhetett a pesti tőzsdén, a legszerényebb pluszt szállító 4iG árfolyama is 10 százalékkal került feljebb.
A nagypapírok közül és a teljes mezőnyben is a Magyar Telekom vitte a prímet, ami 87 százalékkal értékelődött fel december közepéig, de év közben duplázhattak is az erős fundamentumokkal rendelkező távközlési részvénnyel a tőzsdézők. A BUX-index legjobban teljesítő tagjaként messze felülmúlta az OTP raliját, de az első számú bankpapír tulajdonosai sem panaszkodhatnak az osztalékon felüli, 37 százalékos drágulással. A Richter papírjai összességében szűk 20 százalékkal értékelődtek fel, ami egy közepes esztendőben már megsüvegelendő teljesítmény lenne, idén azonban csak a mezőny hátsó fertályára volt elegendő az amerikai pozícióit erősítő, árfolyamcsúcsot is döntő gyógyszergyártó tőzsdei menetelése.
Persze a legforgalmasabb részvényeken túl is van élet, több kispapír is naggyá tette a befektetőket 2024-ben. A Delta Technologies a Magyar Telekomét idéző, 84 százalékos ralival örvendeztette meg a befektetőket, a magyarok kedvenc osztalékpapírja, a nyereségét szinte teljes egészében visszafizető ANY Biztonsági Nyomda pedig 70 százalék feletti árfolyamnyereséget szállított a bőkezű részvényesi juttatáson felül.
Az évet egy meredek ralival indító, ingatlanpiaci befektető Appeninn végül 65 százalékos emelkedést tudott felmutatni, az elmúlt évek során többször is a legjobban teljesítő magyar részvény címet kiérdemlő Alteo pedig ezúttal 43 százalékot menetelt.
A BUX index gerincét adó blue chipekre vonatkozó célárak alapján a hazai piac továbbra is alulértékelt lehet, a pesti tőzsdén így 2025-ben is lehet keresnivalójuk a befektetőknek, különösen, hogy az alacsonyabb kamatkörnyezet mellett az állampapír-befektetések is kisebb megtérüléssel kecsegtetnek jövő évtől.
Az LSEG elemzői adatbázisában szereplő konszenzusos célárak alapján
jövőre a december közepi szintről.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.